Képviselői beszámoló a 2016. évre - Szász-Vadász Endre

Tisztelt lakótársak!

A 2016. évben a Közművelődési, Oktatási és Sport Bizottság, illetve a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság munkájában való részvétel mellet elvállaltam a Pénzügyi és Jogi Bizottság elnöki tisztségét. Ebben az évben számos említésre méltó munka történt a 8-as számú választókörzetben.



2016 decemberében a polgármester úr javaslatára sor került az Önkormányzat bizottsági struktúrájának átszervezésére. Az önkormányzat bizonyos területeken megnövekedett feladatainak hatékonyabb ellátására, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság kétfelé bontására került sor, amely a két feladat elkülönülését jelenti. A jövőben hozzám került a Környezetvédelmi Bizottság elnöki tisztsége, a Pénzügyi és Jógi Bizottság helyett.

Hosszas huzavona után novemberben befejeződött az Oázis lakóparkban található Erzsébet liget utcában a csapadék víz elvezetése, ami jelentősen megkönnyíti azt ott lakók életét.

Ugyanitt a lakóparkban befejeződött az Öregfutó utca és a Vadőr utca aszfaltozása, valamint a Komlókert utca Szivárvány bölcsőde előtti része a Huzella Tivadar utcáig. Ezen kívül kőszórásos útjavítás történt a Pulykaház utcában, és a Huzella Tivadar utcában.

A 2015. évben ígért szabadidő park, focipálya, tűzrakó sajnos nem valósulhatott meg, viszont a megígért 2 darab fa szerkezetű fedett buszváró kihelyezésre került a Termálfürdő körúti és a Komlókert utcai buszváróban.

Az Oázis lakóparkban lévő játszótér területére 1 db egyensúlyozó térháló mászórúddal is kihelyezésre került. Ezen kívül itt elhelyezésre került egy fából készült igényes kivitelű szaletlit. Ugyanilyen szaletlit került a Kádár utcai fenyvesben található játszótérre is.

A körzet ezen részén kőszórásos kátyúzásra került sor a Turista utcában, Toldi utcában, Verseny utcában, Nyár utcában és a Toboz utcában.

2017-re tervezem, hogy a fentebb említett utcák szilárd burkolatot kapjanak. Terveim között szerepel többek között egy 4 méter magas kétszintes kötélpiramis, amely remélhetőleg a gyerekek igazi kedvencévé válik (jól fejleszti a fizikai és mentális képességeket), amelyet a Termálstand bejárata előtti térre szeretném kihelyezni.

Tervezem 2 darab kutyapiszok tároló kihelyezését a lakópark azon részeire ahol kutyasétáltatás történik.

Várom további építőjellegű javaslataikat. Kérem keressenek bizalommal a +36202581906-os telefonszámon, vagy a szasz.vadasz@god.hu email címen, illetve személyesen.

Szász-Vadász Endre
8-as számú választókerület képviselője