Simon Tamás - képviselői beszámoló

Tisztelt Lakótársak!
Ezúton szeretnék beszámolni Önöknek tavalyi munkámról. 2017-ben számos, a város hosszú távú fejlődése szempontjából fontos lépést tettünk.


Felépült a Samsung SDI  első európai villamos autó akkumulátor gyára, amely megkezdte próbaüzemét. A tömeggyártás néhány hónapon belül megkezdődhet.

Reményeink szerint ez a nagyberuházás megalapozza városunk infrastrukturális felzárkózását a környékbeli településekhez. Hosszú tárgyalások és alkudozások eredményeként Tuzson Bence képviselő úr nagymértékű támogatásával elértük, hogy a város úthálózati fejlesztésére támogatást kapunk a Magyar Kormánytól. E támogatás része Alsógöd közvetlen bekötése a 2x2 sávos bővítésre kerülő M2 gyorsforgalmi útba, valamint több belterületi útépítés.

A Körzetünket érintő több javításra és fejlesztésekre került sor 2017-ben, valamint számos további lépést tervezek 2018-ban:
• Újra aszfaltozásra került az Erkel Ferenc utca.
• Több mellékút engedélyezési tervei elkészült, amelyek megvalósulása a források függvényében fog történni
• A Petőfi téren elkészült az 1956-os emlékhely Iván Kovács László mellszobrának ide történő áthelyezésével a Kincsem Udvarháztól. Október 23-án és december 30-án már itt emlékeztünk meg a Corvin köz első parancsnokáról.
• A MÁV megkezdte a Göd állomáson a bozótirtást, azonban még sok munkát kell elvégezniük, mire az állomás területe rendezetté. Elbontották az alsógödi régi trafik bódét is, melynek helyére egy új kerékpártároló felállítását tervezem.
• Göd állomásnál március végéig új kerékpártároló felállítása történik Csányi képviselő úrral közös kezdeményezésként. A szomszédos, bekerített kis parkot közösségi térként (játszótér és padok) akarjuk hasznosítani, amint a MÁV átadja azt használatba.
• Megépítésre került a Gödi állomás és a Fácán ovi közötti egy új gyalogátkelőhely.
• Az alsógödi állomás burkolt P+R parkolói kiépítésére beadott pályázatunk elbírálása még mindig nyitott, ezért ebben az évben bővíteni tervezem a kőszórásos parkolók számát. Ezzel egy időben nagy területeket kérünk a MÁV-tól használatba Alsógöd és Göd állomáson.
A MÁV megkezdte a gödi állomások felújításának tervezését, amelyben mint véleményező, bevonja az önkormányzatot is.
• Megkezdtük a Béke út keleti szakaszának északi oldalán a térburkolatú járda kiépítését, amelyet évről-évre folytatni szeretnénk.
• Folytatjuk és bővítjük az őszi, tavaszi ingyenes zöldhulladék lerakást és egyúttal az év folyamán adott napokon, lehetőség nyílik a lakossági zöldhulladék telephelyen történő ingyenes lerakására.
• Polgármester úr jóváhagyását követően a TESZ 5 fős mozgó közterületi csapatot vett fel a közterületi munkák felgyorsítása érdekében.
• Az alsógödi iskola csapadékvíz elvezetését megoldottuk. Megkaptuk az engedélyt arra, hogy a Huzella kertben szikkasztó medencét alakítsunk ki a Petőfi Sándor utca és az iskola csapadékvizeinek elszikkasztására.
• A lovas rekreációs övezet megközelítését lehetővé tévő un. Szálender út feltöltése 2016-ban elindult, amit a mellékutcák építése során tovább folytatunk.
• Lakossági kérésre 40 km/órás sebesség korlátozást vezettünk be a Nemeskéri-Kiss Miklós úton. A Koszorú térnél az idén új gyalogátkelő kiépítését tervezzük.
• Kovacsik VFB elnök úrral közösen dolgozok a Petőfi Sándor – Alkotmány utcák forgalmi és parkolási rendjének fejlesztésén.
• A Petőfi téren képviselői keretemből telepítésre került egy 4 méter magas kétszintes kötélpiramis, amely a gyerekek kedvencé vált. Továbbá új homokozót építtettem. Idén tervezett egy kerítés és baby játék házikó telepítése.
• Szeretném, ha a Béke út déli oldalán lakossági és önkormányzati összefogással betonjárda épülne a Nemeskéri útig.
• Pályázati és önkormányzati finanszírozásban megtörtént a József Attila Művelődési ház bejárati teraszának és lépcsőinek teljes felújítása. Idén a padok cseréje tervezett.
• Képviselői keretemből finanszíroztam a Szent István templom előtti padok cseréjét.
• Megegyezést sürgetek a MÁV-nál az állomások takarításának, kaszálásának hivatalos átvételéről.
• A Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel konzorciumban pályázatot nyertünk az alsógödi csónakház felújítására, amely az idei évben megkezdődik.


Örömmel veszem jelzéseiket bármely további tennivalóval kapcsolatban.
Kérem, értesítsenek, ha tudnak nélkülöző, vagy magára maradt, segítségre szoruló lakótársunkról!


Simon Tamás
alpolgármester, a 2-es számú választókerület képviselője
Telefon: 06 20 3107763
email:
simontamas@god.hu