A tavaly indult „Zöldkommandó” elnevezésű együttműködés eredményeként több kisebb zöldfelület lelt gazdára, vagy szépült tovább lakosaink és civil közösségeink keze által. Idén is folytatni szeretnénk ezt a jól sikerült kezdeményezést, melynek megkoronázásaként Városunk 2021-ben a Virágos Magyarország településszépítő verseny „Virágzó Közösség” díját is elnyerte. Hálásan köszönjük mindazon lakosaink és közösségeink munkáját, akik névvel vagy név nélkül tettek, tesznek Göd zöldfelületeinek szépüléséért és reméljük, hogy ezentúl is számíthatunk rájuk.
Idén is várjuk azon civil egyesületek, lakóközösségek jelentkezését, melyek tagjai egy kisebb közterület vagy park örökbefogadását vállalják, illetve tovább szeretnék ápolni a korábban is általuk gondozott közterületet. Jelentkezni a főkertésznél lehet, a giczyballazsuzsanna@god.hu emailcímen.
A projekt menete megegyezik a tavalyi gyakorlattal:
– közterület keresése vagy kijelölése melynek gondozását az adott jogi vagy magánszemély (jogi személyiséggel nem rendelkező civil csoportosulás esetén a csoport erre jelentkező tagja) vállalja. A közterület nem lehet magántulajdonban lévő ingatlan előtt. Lehet pl: járdasziget, buszmegálló, park, játszótér, intézmény előtti terület, virágláda stb.
– közterület felmérése közelítő alaprajzi méretekkel
– közös tervezés
– együttműködési megállapodás kötése (az önkormányzat feljogosítja a szerződő felet a terület gondozására; szakmai irányítást, bizonyos esetekben növényeket, mulcsot stb. biztosít, ágdarálást vállal; a szerződő fél vállalja az ültetést, gondozást)
– részvétel növényszaporításban
– részvétel ültetésben
– gazdaszem: öntözés, gyomlálás, elhalt növényi részek eltávolítása, növénybetegség vagy vízhiány jelzése főkertésznek
– az együttműködés egy szezonra vonatkozik, értékelés év végén
A zöldfelületek gondozását nem csak helyszíni munkával tudják segíteni. A jól működő Növénymentő ládák továbbfejlesztéseként túlszaporodott, feleslegessé vált és közterületi kiültetésre alkalmas évelő növényeiknek is tudunk helyet találni újonnan kialakítandó ágyásokban, illetve növényszaporításhoz is várunk jelentkezőket. Közterületi ültetésre (a teljesség igénye nélkül) például az alábbi sokat tűrő fajok, fajták, növénycsoportok alkalmasak:
– díszfüvek
– varjúháj- és kövirózsa-félék
– gólyaorr-félék
– íriszek
– macskamenta
– levendula
– cipruska
– pálmaliliom (jukka)
– kis meténg
– orbáncfű
Tegyünk együtt Göd zöldfelületeiért!