Hírességek

Ménesi György

Moldova György az Égi szekér című, a mezőgazdasági repülőkről 1982-ben megjelent könyvében meleg szavakkal ír Ménesi Györgyről, aki a szolgálat első pilótáinak egyike volt, és egyebek mellett arról nevezetes, hogy több mint százezerszer szállt fel motoros repülőgéppel, ami mindmáig Guinness-rekordnak számít.

Az 1933-ban született Ménesi György családja Alsógödön a Posta utcában (a mai Nagy Imre utcában), majd a Móricz Zsigmond utcában lakott. Édesapja 1947-ig a MÁV istvánteleki főműhelyében volt tisztviselő. Ménesi György iskolai tanulmányait Alsógödön és Vácon, később pedig a rákospalotai polgári iskolában végezte, s a budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségizett. Első munkahelye a Gamma Művek volt.

1950-ben, 17 évesen került kapcsolatba a repüléssel. Ekkor lett tagja az Országos Magyar Repülő Egyesület (OMRE) Standard Repülő Klubjának. Az első, úgynevezett „szoktató repülésre” egy Bücker típusú nyitott, kétfedelű géppel vitték fel, mesélte el egy vele készült interjúban.

Ménesi György még abban az évben megszerzi a „B” minősítést a békéscsabai repülőtáborban, így felveszik a Farkashegy-Hajdúszoboszlói Motoros Oktatóképző Iskolába. Kiképzésének sikerességét bizonyítja, hogy ősszel a Magyar Repülő Szövetség állományba veszi mint motoros repülőgépvezető oktatót, majd mint vontatópilótát.

1957 tavaszán Wittinger Kálmán vezetésével megalakult a Mezőgazdasági és Mentőrepülő Csoport, amelynek első pilótái Császár Károly, Ménesi György és Szigeti György voltak. Három darab PO-2 típusú, a II. világháborúból „visszamaradt” repülőgépet kaptak a MALÉV-tól. Repülőgépvezetői pályafutása során Ménesi György összesen százötezer-ötszáztíz esetben szállt fel motoros géppel, és 14 556 órát töltött a levegőben. (Könnyű kiszámítani, hogy egy-egy felszállás időtartama ritkán haladta meg a tíz percet, ám a mezőgazdasági repülés „ilyen szakma”, ráadásul csöppet sem veszélytelen, hiszen alig néhány méterrel a talajszint felett repülnek, többnyire közel maximális sebességgel.)

Családjával együtt Ménesi György 1970-ben Orosházára költözött, s a következő közel húsz évben ott teljesített szolgálatot. Hivatalosan 1987 decemberében ment nyugdíjba, ám további két éven át szakmai tanácsadóként tevékenykedett. Még 1989-ben is 320 esetben szállt fel, és 78 órát repült. Utoljára 1989. október 4-én tartott bemutató repülést AN-2 típusú, HA-MDY lajstromjelű gépével Ungváron.

Nyugdíjas éveiben visszatért egykori hobbijához, s gyakran töltötte napjait a Kőrös-parton pecázással, mint tette azt egykor a gödi Duna-parton és a Feneketlen-tónál. A Guinness Word Records nem ismer más pilótát, aki – több ízben is – napi ötven felszállást hajtott végre.

A 14 556 óra azt jelenti, hogy Ménesi György pilótaként összesen mintegy egy év és négy hónapot töltött a levegőben. A Guinness-rekorder 2019 áprilisában hunyt el Orosházán.