Nógrádi Gergely

Ezernyi területen kipróbálta magát, s visszhangos eredményeket ért el szinte mindenütt. Ám valódi sikerének azt tartja, hogy Európának e hagyományosan igencsak zaklatott térségében viszonylagos nyugalomban és biztonságban tudhatja a családját. Télikabát akar lenni a szeretteinek és a barátainak, ami akár évszámra ellógicsál a fogason kihasználatlanul, ám ha egyszer beüt egy dermesztő tél, bele lehet bújni.

Tanulmányokat folytatott a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a Bartók Béla Konzervatóriumban és a Liszt Ferenc Zeneakadémián, a Stuttgarti Állami Zeneművészeti Főiskolán, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen, a Potsdami Egyetemen, de korántsem biztos, hogy teljes a lista.

Számos hazai és külföldi színházban énekelt opera- és operett-főszerepeket, főkántora a Frankel Zsinagógának, jó néhány kiadóvállalatnál dolgozott szerkesztőként, tanított Budapesten és Kaposváron, Berlinben és Tel Avivban. Édesapjával, Nógrádi Gábor íróval 2008-ban indították útjára a Klasszikusok újramesélve (mai nevén KLASSZ!) című könyvsorozatot. Eddig megjelent köteteinek száma megközelíti a hatvanat.

„Amíg fiatal vagy, úgy érzed, hogy a túlélés az egyetlen lehetséges üzemmód, és hogy sietni kell, mert rövid az élet. Később lassacskán rádöbbensz, hogy az életnek nemcsak hossza van, de mélysége is. Én tehát nem sokáig, hanem jól akarom csinálni” – mondta egy vele készült interjúban.

1971 februárjában született egy budapesti kórházban, ahová a mentőautó a felsőgödi Vasút utcából robogott szirénázva. Jóllehet, Nógrádi Gergely a világ három kontinensén is élt huzamosabb ideig, máig élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy házasságkötése után feleségével visszaköltözött Gödre, hogy itt alapíthassanak családot. Azóta is Alsógödön írja könyveit, innen indul koncertekre szerte a világba, gyermekei itt és innen járták ki iskoláikat.

Kedvelt médiaszereplő, a magyar–zsidó kulturális élet és a kortárs gyerekirodalom önzetlen népszerűsítője. Büszke tulajdonosa a Magyar Kultúra és Művészet Tiszteletbeli Követe címnek. Noha egyre gyakrabban ír felnőtteknek szóló könyveket, máig vallja, hogy számára „sokkal nagyobb kihívást jelent gyerekeknek írni, hiszen ők jelentik a jövőt. Ezért is kellene jobban megbecsülni a pedagógusokat, a könyvtárosokat: az ő kezükben van az ország, a nemzet sorsa. Rajtuk múlik, milyen emberek lakják majd a Kárpát-medencét tíz, húsz, harminc év múlva.” Az íróságról pedig más helyütt így fogalmaz: „Írónak nem születik az ember. Egy írónak épp úgy tanulnia kell a hivatását, mint a péknek, a fodrásznak vagy a cirkuszi késdobálónak.”