1. A pályázat célja
Göd Város lakosságának ösztönzése az ingatlanok, valamint az ingatlanok előtti közterületek tisztántartására a Tiszta udvar rendes porta cím elnyerésével. A pályázatot Göd Város Önkormányzatának 8/2025.(III.3.) önkormányzati rendeletében (továbbiakban: helyi rendelet) foglaltak alapján a polgármester írja ki.
2. Az elnyerhető cím
A Tiszta udvar rendes porta cím elnyerésével oklevél, házfalra kifüggeszthető tábla, valamint ezek alapján helyi jogszabályban foglalt egyéb juttatás jár, amely az ingatlanra vonatkozó helyi építményadókötelezettség fizetése alóli mentesség. A címet, ezen pályázati kiírásban foglalt feltételek fennállása esetén, a pályázatban címmel és helyrajzi számmal megjelölt családi házra vonatkozóan lehet megszerezni.
3. A pályázók köre
Pályázatot nyújthatnak be Göd város közigazgatási területén önálló címmel és helyrajzi számmal rendelkező – legfeljebb kettő rendeltetési egységből (lakásból) álló lakóház (a továbbiakban: családi ház) magánszemély-tulajdonosai, akiknek ingatlana és az ingatlana előtti, közútig terjedő közterületszakasza megfelel ezen kiírásban előírt feltételeknek.
4. A pályázati feltételek
I. Ingatlanra vonatkozó feltételek:
a) Az ingatlan a 3. pontban előírt családi háznak minősül.
b) A családi ház homlokzatának vakoltnak és festett állapotúnak, vagy homlokzati burkolóanyaggal borítottnak kell lennie.
c) A vakolat, festék, burkolóanyag folytonos, tiszta, a homlokzatból növény nem nőhet ki.
d) Falak egyenesek, homlokzatra felfuttatott növényzet esetén a növényzet típusának, rendeltetésének és egészségi állapotának megfelelően metszett (nyílászárók elé benőtt növényzet kizáró ok).
e) A tetőn lévő fedőelemek rendezettsége, egységessége, hiánytalansága, valamint az ereszcsatorna megfelelő műszaki állapota, folytonossága biztosított.
f) Az udvar rendezett, azon felhalmozott szemét vagy építési anyag, törmelék, üzemképtelen gépjármű nem található. Melléképületek állapota rendezett. Udvar burkolása hiánytalan, egységes, a közterületről látható kert rendezett.
g) A ház nyílászáróinak állapota jó, nem lehet avult, törött, kopott, festék nem mállhat.
h) Az udvar és a kert zöldfelülete biztosított, 3 szintes növényzettel rendelkezik (gyepszint, cserjeszint, lombkoronaszint), gyepszinten a fűnyírással fenntartott felület magassága nem haladja meg a 20 cm-t, a gyeppótló talajtakaró növényzet lágy- és fásszárú invazív növényektől mentes, ápolt. A növényzet típusának, rendeltetésének és egészségi állapotának megfelelően metszett.
II. Ingatlan előtti közterületre vonatkozó feltételek
a) Járdaburkolatból kinőtt növényzet nem található (kivéve gyephézagos megoldás), a burkolat lomb-, por- és síkosságmentesített. Szilárd burkolatú járda hiányában az ingatlan előtti járható szakasz sík, lomb- és síkosságmentesített.
b) Járda melletti – járda hiányában a kerítés és az út közötti közterület – egységes felszínű, tereptárgyaktól mentes és ápolt, invazív fás szárú magoncoktól, valamint lágy szárú gyomnövényektől mentes, legalább 2 szintű növényállománnyal fedett.
c) A pályázó fenntartása alá tartozó növényzet típusának, rendeltetésének és egészségi állapotának megfelelően metszett (közlekedést akadályozó növényzet, illetve tereptárgy kizárt).
d) Ingatlan előtti árokszakasz tisztított, lefolyása akadálymentes, szilárd burkolatból kinövő növényzet visszavágott.
e) Ingatlanhoz tartozó kerítés állapota rendezett (törött, kopott festék, málló, rozsdás állapot kizárt), egységes anyaghasználatú.
III. Egyéb jogi feltételek
Az ingatlanra vonatkozó I. és II. pontban foglalt feltételek fennállása esetén sem szerezhető meg a cím, amennyiben
a) az épület, udvar, zöldfelület központi vagy helyi jogszabályokban foglalt előírásoknak nem felel meg;
b) az ingatlan tulajdonosának az Önkormányzat felé bármilyen tartozása áll fenn.
A központi és helyi jogszabályokban foglalt előírásokra a helyi rendelet 2.§ az irányadó.
5. A pályázati anyag tartalma
Pályázni a jelen pályázati felhívás 1. sz. mellékletében található pályázati adatlap kitöltésével lehet.
A benyújtott pályázathoz csatolni szükséges a jelen pályázati felhívás 2. sz. mellékletében található nyilatkozatokat, melyben a pályázó nyilatkozik arról, hogy az épület, udvar, zöldfelület központi vagy helyi jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelel, valamint arról, hogy az ingatlan tulajdonosainak az Önkormányzat felé semmilyen jogcímen sem áll fenn tartozása, továbbá arról, hogy ő és tulajdonostársai hozzájárulnak a pályázati adatlapban megjelölt személyes és egyéb adataiknak az önkormányzat által való kezeléséhez.
6. A pályázatok beadásának módja, helye és határideje
A pályázatokat Göd Város Önkormányzatának címezve – a jelen pályázati felhívás 5. pontjában foglalt tartalommal – a Gödi Polgármesteri Hivatalnál (cím: 2131 Göd, Pesti út 81.) kell benyújtani vagy személyesen, vagy postai úton, vagy elektronikus formában (e-papíron) hivatali kapun keresztül (epapir.gov.hu; KRID szám: 308058334 – címzett: Göd Város Önkormányzata -témacsoport: önkormányzati igazgatás – ügytípus: ingatlanügyek).
A hiányosan kitöltött pályázati nyomtatványt és nyilatkozatokat nem áll módjában az Önkormányzatnak figyelembe venni.
A pályázat benyújtásának határideje: 2025. június 30. A határidő jogvesztő.
7. Eljárási szabályok
A benyújtott pályázatokat az Önkormányzat részéről háromtagú munkabizottság véleményezi 2025. október 31. napjáig. A munkabizottság tagja a pályázó által megadott elérhetőségen egyeztet a helyszíni szemléről. A cím odaítéléséről – a munkabizottság javaslata alapján – a Képviselő-testület Pénzügyi és Jogi Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) dönt. A tartalmilag és formailag nem megfelelő pályázatokat a Bizottság elutasítja. A Bizottság döntése alapján a címeket a polgármester adományozza a jogosultak részére.
Megszerzett cím esetén a pályázatot elnyert tulajdonos köteles folyamatosan fenntartani a pályázat tárgyát képező ingatlanának ezen rendeletben előírt feltételeknek megfelelő állapotát. Ellenkező esetben a cím visszavonásra kerül. A feltételek folyamatos fennállását az Önkormányzat ellenőrzi.
8. További információ
A pályázattal kapcsolatos további információt a Polgármesteri Hivatal ügyintézői nyújtanak a 06-27-530-038 telefonszámon munkaidőben, vagy a tisztaudvar@god.hu e-mail címen.
A teljes pályázati kiírás a hivatkozásra kattintva érhető el.