Látnivalók
Erzsébet-liget
- Home
- /
- Élet a városban
- /
- Kultúra
- /
- Látnivalók
- /
- Erzsébet-liget
Városunkban a helyi természetvédelmi oltalom alatt álló területek egyike a Gödi-láprét, amelynek szélén ott árválkodik a hosszú évek óta üresen álló Pólus Palace Thermal Golf Club Hotel, mellette a szintén használaton kívüli volt golfpályával.
A láprétnek – hozzávetőlegesen – ezt a szeletét Erzsébet-ligetként emlegetjük, társítva hozzá azt a képzetet, hogy annak idején Sisi szívesen sétált császári és királyi férjura oldalán az árnyas lombok oltalmában, két rókavadászat között. De vajon mikor és miért lett Erzsébet a liget neve?
Egy, az 1700-as évek végén készült térképen jól látható a mai Pesti, és a mai Nemeskéri Kiss Miklós út nyomvonala, s e kettő zárta közre azt a homokos területet, amelyet akkoriban nemigen tudtak mire használni.
A környék földjeit bérlő családok közül előbb a Mayerffyek, majd később a nemeskéri Kissek fákat telepítettek előbb az utak mentén, majd a terület nagyobb részén is, megkötendő a homokos talajt. Mayerffy József a 19. század elején csatornarendszert építtetett a csapadékvizek összegyűjtésére, melyeket aztán az Ilka-patak vezetett el a Dunába. Ekkor alakult ki az a hatalmas legelő, ahol nagy állatvásárokat is tartottak, sőt Hesp Róbert versenylovai számára tréningpályaként használta.
Azt követően, hogy Genfben, 1898 szeptemberében Erzsébet királyné merénylet áldozata lett, Darányi Ignác földművelődésügyi miniszter meghirdette az „Erzsébet királyné emlékpark” programot. Ennek értelmében a települések felajánlásokat tehettek, hogy tudniillik mekkora területet szánnak az emlékpark kialakítására.
Nemeskéri Kiss Pál 14 ezer facsemetét ültetett, akácot, fenyőt, tölgyet és platánt. Az emlékpark programról díszes album jelent meg, amelyben természetesen Göd is szerepel. Az Erzsébet-ligetben, illetve annak környékén ma is látható feketefenyőket tehát akkoriban ültették. Sőt, a gödi vasútállomástól az uradalom bejáratáig tartó fasor is Erzsébet királyné emlékét idézi fel.
Talán kevesen tudják, hogy az Erzsébet-ligetet is magába foglaló lápréten hetven-egynéhány madárfajt azonosítottak az ornitológusok, melyek közül hatvannál is több védett Magyarországon. Az Erzsébet-ligetben és annak környékén sétálva nem csupán az égi vándorokban gyönyörködhettünk, hanem meg-megállva egy-egy fenyő vagy tölgy előtt arra is gondolhatunk, hogy azok bizony akár Erzsébet királyné emlékfái is lehetnek…