Környezetvédelem

Sótlan teleink

A 346/2008. számú kormányrendelet értelmében – környezetvédelmi okokból – a közterületek (így például az ingatlanok előtti járdák) téli síkosságmentesítéséhez só nem használható, helyette környezetkímélő anyagokat kell alkalmazni.  Sótlan teleket? De hiszen még az ismert mesében is a só a szeretet szimbóluma: „Úgy szeretem, édesapám, mint az emberek a sót!” Akkor tehát miért is nem szabad sózni?

Az a só, amit az utak jégtelenítésére korábban leszórtak, ugyanaz, amellyel ősidők óta ízesítjük az ételeinket: nátrium-klorid. Rengeteg sót használnak fel napjainkban is különféle ipari célokra, hiszen olcsón áll a rendelkezésünkre: a tengervíz bepárlásával hatalmas mennyiségben „gyártják”, ráadásul a földtörténeti ősidőkben kiszáradt óceánok alján pedig vastag rétegekben maradt fenn. (E sórétegek több helyütt ma is hozzáférhetők – itt-ott szó szerint „hegyekben áll” asó, a kitermelés, a sóbányászat a római korig vezethető vissza.)Az orvostudománygyógyhatástistulajdonítanátrium-kloridnak:asóslevegőtőllégúti panaszaik enyhülésétvárják.

Miért jelent gondot mégis, ha téli hónapokban rendszeresen sózzuk az utakat? Nos, ez elsősorban a növényeknek okoz maradandó károkat. Az élő szervezetek számára nélkülözhetetlen a só, ezért természetesen a növényeknek is szükségük van sóra, – ám igen kis mennyiségre! A növényevő állatok éppen ezért a táplálékukból nem is mindig tudják fedezni a sószükségletüket – ezért szokták például erdeink nagyvadjai nyalogatni a számukra kihelyezett sótömböket.

A bevezetőben említett kormányrendeletnek, ami miatt más módszert kell találnunk a lefagyott utak síkosságának megszüntetésére, az a címe, hogy „… a fás szárú növények védelméről”. Elsősorban tehát a fákat károsítja a só: a kloridionok a gyökereken át felszívódva a levelek megfakulását okozzák, mintha „perzselődnének”, de a tömény sóoldat egyszerűen ki is száríthatja a növényt.

Természetesen léteznek olyan növények, amelyek kifejezetten a sós környezethez alkalmazkodtak. Sós talajok például az Alföld jellegzetes „szikes” vidékei, –deaztnemnagyonszeretnénk,hakertjeink,utcáinkszikesednének,akkorugyanisgyakorlatilagminden Gödönélőnövénykipusztulna.

Az olvadással a talajba szivárgó sós lének pedig éppen ez a hatása. Ráadásul a só nem csupán a növényekben és a talajban tesz kárt. A járdák és utcák betonja, aszfaltja ugyanúgy megszenvedi, ha sóval „csúszásmentesítünk”. Ugyanis a nátrium-klorid oldódása, illetve maga a hóolvadás is olyan folyamat, amelyhez hő kell – ezt pedig a környezettől, a talajtól, a leszórt járdától, úttól „vonja el”. Vagyis amikor sózzuk az utcát, a járda legfelső rétege hidegebbé válik, míg a mélyebb rétegei „csak” olyanhidegek,mintahogyazatéliidőjárásbólkövetkezik.

Ez a hőmérsékletkülönbség szerkezeti feszültségekhez vezet, rétegek töredeznek le a betonból. (Mint ahogy az üvegpohár is elpattan, ha nagy hőmérséklet-különbségeknek tesszük ki, például a hideg pohárba forró teát töltünk.) Tavasszal pedig, amikor a sóléből a víz elpárolog, az útburkolatot a pórusaiban kicsapódó sókristályok feszítő hatása károsítja. A fém alkatrészek is gyorsabban korrodálódnak a sós lével érintkezve: az autók, a vasbetonszerkezetek, a kerítések mind-mind károsodhatnak tőle. Éppen ezért írták elő, hogy a lehető legtöbb helyen csökkenteni kell a sószórást. Szerencsére bőven akadnak környezetkímélő alternatívák.

Az alkalmazásra javasolt síkosságmentesítő anyagok egy része azonban nem az olvadást segíti elő, hanem egyszerűen érdessé teszi a sima jégfelületet, és így nem csúszunk el rajta. Ha például homokkal, kőzúzalékkal, fűrészporral szórjuk fel az utcát, attól nem fog felolvadni rajta a jégpáncél, – ám mégsem lesz veszélyes közlekedni rajta. Ezek az anyagok nem okoznak kémiai károkat a környezetben, ám mégis akadnak hátrányaik. Például nem „tűnnek el” a szem elől olvadáskor, nem szivárognak be a talajba, hanem az úton maradnak, vagy jobb esetben az árokba, az út szélére mosódnak. Itt ugyan nem okoznak nagy bajt, de ha felhalmozódnak, eltömíthetik a csatornát. Amikor pedig száraz időben a szél felkapja az apró szemcséket, a levegő szállópor-koncentrációjának növelésével légszennyezést okozhatnak.

Az igazi jolly jokernek a zeolitok tűnnek! Nem csupán a jégmentesítés területén, de az ipar több ágazatában is egyre nagyobb szerepet töltenek be. A zeolitok alumínium-szilikát ásványok, amelyek a természetben is előfordulnak, de mesterségesen is előállíthatók. Különlegességük, hogy hevítve vizet veszítenek, és így egy rendkívül porózus, lukacsos anyag keletkezik. E lukacsosságnak köszönhetően hatalmas felületen képesek érintkezni környezetükkel ,– így kiválóan alkalmasak például a levegőben lévő szaganyagokkiszűrésére,ugyanígy avízszennyezőanyagainakszűrésére,sőtvegyiparikatalizátorkéntis használatosak.

Mivel a zeolit a talajba kerülve semmiféle kárt nem okoz, ráadásul a növények számára létfontosságú nyomelemeket is pótolhatja, a mai, környezetvédelmi szempontokból is ajánlott jégmentesítő anyagok többnyire zeolittartalmúak. A jobb hatás érdekében azonban ezeket is szokták keverni különböző sókkal.

Mielőtt megveszünk egy ilyen útra szórható anyagot, olvassuk el alaposan, mit tartalmaz, s az igényeinknek – és a szabályoknak! – megfelelő anyagot válasszuk ki. Fontos, hogy környezettudatosak legyünk, tájékozódjunk a lehetőségekről, nézzünk szét a lakókörnyezetünkben, és olyan megoldásokat válasszunk, amelyekkel védjük a természetet és magunkat is. Ez igaz az utak jégmentesítésére is, – de az élet minden más területén is ügyeljünk a környezetünkre!