Művészeink

Hegedűs Erzsébet

1956-ban született a Békés megyei Gádoroson. Középiskolai tanulmányait Szegeden, a Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikumban végezte. Érettségi után felvételt nyert a Magyar Iparművészeti Egyetem kerámia szakára, ahol Csekovszky Árpád növendéke volt. Diplomamunkáját Gorka-díjjal jutalmazták.

Rendkívül figyelemreméltónak értékelték Hegedűs Erzsébet üvegtervező iparművész munkáit, aki a legkorszerűbb technológiákat alkalmazza akkor, amikor kísérletezései közben a rogyasztott üvegre lézerprinter eljárással fotókat visz fel. Egyfajta, organikus természetben fogant látásmódot hoz be a művészet világába, igen érzékletesen.

Hegedűs Erzsébet középiskolai és egyetemi tanulmányait is tehát keramikus szakon végezte. Később, immár neves keramikusművészként fordult az üvegtervezés felé, autodidakta módon sajátítva el annak mesterségbeli fogásait. „Az eredendő, keramikus véna azonban megmaradt, s alapvetően meghatározta a művész üveghez – mint a kerámiától kifejezőeszközeiben és megmunkálási lehetőségeiben egyaránt jelentősen különböző anyaghoz – való hozzáállását. Ez a hozzáállás – a művész elmondása szerint – mindenekelőtt a kísérletezés végtelen szabadságában öltött testet” – fogalmazott egy kiállításmegnyitón Maczkay Zsaklin művészettörténész, aki kiemelte, hogy ezt a kísérletező szabadságot a művész „örömüvegeknek” nevezi azon üvegképein is, amelyeken Hegedűs Erzsébet a „lehetetlenre” vállalkozott, és a megvalósítás technikai bravúrjai mellett nagyszerűen érvényesíti a színek kifejező erejét.

Az üvegfotó – rogyasztott felületeken – eddig nem látott hatást tud teremteni, akár térelválasztóként, akár egy reklámfelület művészi megjelenítésével is.

Hegedűs Erzsébet több alkalommal kiállított Gödön, az Olajfa Művészházban. A 2005-ös vernisszázson így szólt a jelenlévőkhöz: „El kell mondanom, hogy önző lélek vagyok: én szeretem azt csinálni, amit csinálok. Veszek egy sík üvegdarabot, nagyon sokat dolgozom vele – bizony nem egyszerű technikával –, s amikor másnap kiveszem a kemencéből, azt tapasztalom, hogy valami csoda történt… Előfordul az is, hogy nem sikerül a dolog, s a törött darabokból újra kell kezdenem! Erre a kiállításra azokat a munkáimat hoztam el, amelyeket nem adtam el. Ezek a szívemhez nőttek, nagyon szeretem őket.”

Hegedűs Erzsébet eddigi életművét Gorka- és Formatervezési Nívódíjjal ismerték el.