Művészeink

Krulik Eszter

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hegedű szakán végzett, majd azt követően egy évig tanult a Bécsi Zeneakadémián. Glasgow-ban szerezte meg a mesterdiplomát, itthon pedig 2018-ban a szabad művészetek doktora címet.

Az Artisjus-díjas hegedűművész 2011-ben alapította vonósnégyesét, a Krulik Kvartettet, méghozzá a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusz hallgatóiból. 2012-ben Maurice Ravel-díjat nyertek Saint-Jean-de-Luz-ben, a Nemzetközi Ravel Akadémián. A következő évben rezidens kvartettként vettek részt az Ostrava Days kortárszenei fesztiválon, Csehországban. Több hazai ősbemutató fűződik a nevükhöz.

2019-ben Krulik Eszter Sonus Cordis néven újabb együttest alapított, amelynek tagjaival a klasszikus darabok előadása mellett szabad improvizációs zenei kísérleteket is folytatnak. (Eszter édesapja a gitáros-zeneszerző Krulik Zoltán, az 1984 óta működő, etno-folk világzenét játszó Makám együttes vezetője.)
Egy interjúban Krulik Eszter így mesélt a hegedűvel való első találkozásáról: „Kisgyermekként, édesapám fiókjaiban kutakodva különös dolgot találtam: egy hegedű nyakát, mindössze a csigával. (…) Ösztönösen tudtam, mire való, és azt játszottam vele, hogy hegedülök. Természetesen húrok, tehát hang nélkül, csak néma mozdulatokkal, de énekelve hozzá. Óvodás lehettem ekkor. Később zenei általánosba kerültem, ahol hangszert kellett választani. A hegedűt választottam, de a szüleim hallani sem akartak róla, otthon ugyanis csak pianínónk volt. Hála az akkori énektanárnőmnek, Szőnyi Katalinnak, és a zeneiskola hangszerkölcsönzőjének, megoldódott a probléma, hétévesen kezdtem el hegedülni.”

Későbbi férjével, Schlanger Tamással a zenei konzervatóriumban osztálytársak voltak, 16 éves korukban ismerték meg egymást. 2016 óta élnek Gödön. Együtt jelentkeztek 2020-ban a gödi önkormányzat ötletpályázatára, amelyet a városunkban élő művészek számára írtak ki. Elnyerték egy négyrészes minikoncert-sorozat lehetőségét, melynek a Virágzó Dunakanyar Kertészet fóliasátra adott otthont. Eszter felvette a kapcsolatot három Gödön élő művésszel: hegedűn Varró Katalin, brácsán Kondor Péter és csellón Darabont Katalin voltak a partnerei ezeken a fellépéseken.

Krulik Eszter eddigi pályája során több hazai és külföldi zenekarnál volt szólista és koncertmester. 2015 óta a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar koncertmestere, 2017-től pedig a váci Bartók–Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola hegedű- és kamarazene tanára.