Lukács István

A Gödi Almanach 2010-ben megjelent kötetében Egy gödi polgár élete című dolgozatában bölcs öniróniával írja: „Mindig több dolog érdekelt egyszerre. Gyerekkorom óta alapvetően három terület kötötte le és osztotta meg érdeklődésemet: a sport, a zene és a lepkék-rovarok. Mindhárom területen jobb eredményeket értem el azoknál, akik egyáltalán nem foglalkoztak azzal a területtel. Elmondhattam magamról, hogy a teniszezők között én voltam a legjobb operaénekes, az énekesek között én voltam a legjobb teniszező, és mindkettőben nekem volt a legnagyobb lepkegyűjteményem, de egyik területen sem produkáltam rendkívülit.”

Lukács István Losoncon született 1941-ben. 1975-ben a Testnevelési Főiskolán tenisz szakedzői diplomát szerzett. 1990-től kezdve foglalkozott nyugdíjbiztosítás-közvetítéssel. Édesapja, Lukács István katonatiszt volt, édesanyja, Traum Jolán, háztartásbeli. Felesége, Apagyi Melinda külkereskedői állásából vonult nyugdíjba.

István 1945 óta él Gödön. Már fiatal korában elkötelezte magát az éneklés mellett, ugyanis sorkatonaként a Honvéd Művészegyüttesben énekelt, ezt követően pedig húsz esztendőn át a Magyar Rádió Énekkarának basszus szólamát erősítette. Közben opera- és dalénekesi működési engedélyt szerzett az Országos Filharmóniánál. Csatlakozott egy osztrák–olasz szervezésű compagnia di viaggióhoz, egy amolyan utazó operatársulathoz, amelynek tagjaként éveken át nyugat-európai turnékon vett részt.

Énekelt egyebek között Párizsban a Champs Élysées Színházban, Velencében a San Giorgio Maggiore-bazilikában, a milánói Scalában, olyan karmesterekkel, mint Jean Martinon, Lovro von Matačić, Christoph von Dohnányi és Ferencsik János.

Városunkban 2008-ban megalapította az Animato Operatársulatot, melynek állandó tagjai mellett vendégszereplők meghívásával színesíti az operaáriákból álló dalestjeiket. A gödi közönség számára Apagyi Melinda avatott összekötő szövegei teszi még élvezetesebbé e hangversenyeket.
Lukács István fogalmazta meg egyszer, hogy az elmúlt évtizedek során bármihez is fogott, abban mindig örömét lelte, tehát őrá is érvényes az a bon mot, miszerint aki szereti a munkáját, annak soha nem kell dolgoznia.