1. Home
  2. /
  3. Archív
  4. /
  5. Az 1956-os forradalom és...

„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.”
Bibó István

Mindössze húsz nap. Szúk három hét, de micsoda három hét! Visszhangja megremegtette a zsarnokok hatalmát, s az egész világ szívébe zárta a magyar történelem fényes, tiszta és dicső forradalmát és szabadságharcát. Sokan életüket adták az eszméikért: volt, aki az utcai harcokban vesztette életét, s volt, akit a forradalom utáni bosszú ítélt halálra. Mindannyian a szabadságért, az alapvető emberi jogokért, az igazi demokráciáért áldozták életüket.

Idén október 23-án, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a városi megemlékezés a József Attila Művelődési Ház színháztermében. Ahol Balogh Csaba polgármester köszönti az egybegyűlteket, majd Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész mond ünnepi beszédet.
A Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai egy rövid összeállítással idézik meg 1956 hőseit.

11 órakor a Petőfi téren lévő 1956-os emlékmű előtt hajthatnak fejet mindazok, akik ma is fontosnak tartják a forradalom és szabadságharc eszméit. Kérjük, hogy koszorúzási szándékukat a politikai pártok, a gödi közintézmények és a civil szervezetek előre jelezzék a rendezveny@god.hu e-mail-címen.

Emlékezzünk együtt!