December 7-én egyedi támogatási kérelmekről döntött a Pest Megyei Önkormányzat Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága.
Míg Dunakeszi és Fót esetében a benyújtott egyedi támogatási kérelmeket elfogadta és támogatta a Bizottság, addig városunk esetében merőben más volt a helyzet.
Göd város Önkormányzata 23 millió forintot kért – még a nyáron! – zöldfelületi karbantartásra, a viharkárok helyreállításra, valamint az óvodák és a bölcsődék kertjeinek rendbetételére. Ebből csupán ez utóbbi feladat elvégzésére kap a város 6 millió forintot, – öröm az ürömben, hogy legalább a gyerekekre tekintettel volt a Bizottság. (A viharkárokból származó faanyagot állítólag tüzelőként hasznosíthatják majd az Ipoly menti települések, ami kiváló cél, ám mivel a farönkök jelenleg is a szabadban áznak, biztosan nem egyhamar. Ráadásul a kisebb mennyiségű zöldhulladék hasznosítását nem tudják ők sem megoldani, így lassan visszatérhet az ügy a kérelemben megfogalmazott feladatokhoz.)
Göd város kérelme, amelyet az útfenntartási és -fejlesztési alaphoz nyújtottak be októberben a már elkészült tervekkel összhangban, napirendre sem került. Göd Város Önkormányzata összesen 413 millió forint összegben kért forrást a következő célokra, illetőleg részcélokra, hogy akár külön-külön is adhassanak támogatást, a forráskeret aktuális állása szerint:
• Pannónia utca és környéke (Szeder, Rózsa, Rákóczi utcák), csapadékvíz-elvezető rendszerének kiépítésére,
• Sződi utca építése,
• Áldás utca építése,
• Sellő utca építése,
• Huzella Tivadar utca építése,
• Németh László utca építése,
• Alkotmány utca zsákutcai szakaszának építése.