Bernáth Aurél

Festőművészetét Kossuth-, valamint Munkácsy-díjjal ismerték el. Művészetelméleti és szépírói munkássága okán neve szerepel a Magyar Irodalmi Lexikonban.

Bernáth Aurél (1895–1982) Marcaliban született, s alig múlt tízéves, amikor szülei elváltak. Apja anyagilag támogatja tanulmányait: a kamaszfiú többféle dologba belevág, ám sehol sem igazán találja meg a helyét, önmagát. Későbbi visszaemlékezéseiben egyszer sem említi, hogy gyermekkorában rajzolt vagy festett volna.

Végül a Kaposváron töltött évek indították el a festészet felé. Ebben az időben ott élt Rippl-Rónai József (1861–1927), a modem magyar művészet egyik legnagyobb alakja, a posztimpresszionizmus legfőbb hazai képviselője. „A Rippl család egyik ágánál nevelődtem festővé. Ödön bácsi (József öccse – a szerk.) kedves öreg barátom lett, vagy még annál is több: második apám az elvesztett első helyett” – írja egy helyütt Bernáth Aurél.
Ödön bácsi ösztönzésére 1915-ben a nagybányai festőiskolába megy, elsajátítani a festés elemeit. Nagybánya, Kaposvár, Bécs, Berlin, Itália. 1928-ban mutatkozott be először gyűjteményes kiállítással Budapesten. Az 1930-as évek hazai piktúrájának már ő az egyik vezető egyénisége, művészete a fiatalabb nemzedékre is hatást gyakorol. A pasztellekről áttér az olajképekre, sőt olykor freskókat is készít.
Huszonöt éven át tanít a Képzőművészeti Főiskolán, 1948-ban indítja útjára és szerkeszti a Magyar Művészet című folyóiratot. Számos novelláját közölték irodalmi lapok, A Múzsa körül című könyve a két életrajzi kötet után 1962-ben jelent meg.

Alsógödön a Leiningen utca 10. szám alatt volt nyaralója a Bernáth családnak. A festő művészettörténész lánya, Mária így emlékezik meg erről: „Édesapám a gödi házat 1956 tavaszán vette meg, később építettünk hozzá még egy szobát és fürdőszobát. Természetesen a fő vonzerő a víz közelsége volt. Apánk számára mindig ez volt a legfontosabb. A pesti lakás is a Duna-parton van. Sok akvarell és kisebb pasztellek születtek Gödön, a szombatokat, vasárnapokat töltöttük ott. Apám első kocsija 1959-ben született, addig vonattal, autóbusszal jártunk ki. Egyetlen hátránya volt a dolognak. Pest közelsége, noha mikor már komfortosabbá tettük a házat, aludhattunk volna kint, de végül mindig hazamentünk a pesti lakásba. Nyaralni mindig a Balatonon nyaraltunk, így Göd a hétvégékre maradt. A házat Édesapám halálakor adtam el, 1982-ben, Szabolcsi Miklós irodalomtörténész akadémikusnak.”
Bernáth Aurél az Egy festő feljegyzései című könyvében írja gödi mindennapjairól: „Itt vonul el előttem a Duna. A kis víkendházunk kerti erkélyén ülök, és mást nem nézhetek, csak a Dunát. Igaz, neki van túlsó partja is, sőt távolabb magasabb dombok, sőt hegyek, de azok ködben vannak. Az előtér egy kis nyitott veranda, ahol egy kemény, átkozott kemény padon elaludtam, még szerencse, hogy egy-két díványvánkos a fejem alá került.”