Kovács László

1950-ben született, amikor a háború utáni, újjáépülő szocialista Magyarországon az övéhez hasonló, vidékről a fővárosba kerülő szegény családok könnyen jutottak társbérleti lakáshoz. Ő is egy ilyenben cseperedett fel, egy valahai tanácsnok özvegyével és annak lányával közös fedél alatt.
Szülei mezőkövesdi zsellércsaládokból származtak, édesanyja kórházi nővér, édesapja hajógyári villanyszerelő. Minden tőlük telhetőt elkövettek azért, hogy gyermekeik, fiuk és lányuk többre vigyék az életben. László a tanulás mellett versenyszerűen úszott, majd vívott, különórákat vett egy franciatanártól. Kitűnő eredménnyel érettségizett, majd a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán szerzett mérnöki diplomát.

A francia nyelvet folyamatosan tanulta különböző tanfolyamok résztvevőjeként, s nagy segítségére volt ebben egy balatoni szerelem egy francia állampolgárságú lánnyal. Ám kiutazási kérelmét többször is elutasították, így végül nem tudott Franciaországba települni.

Később a Műegyetemen elvégzett egy négyéves MBA-képzést francia nyelven, amely a lyoni Jean-Moulin Egyetemmel közös szervezésben ma is működő képzési forma. Mérnöki tapasztalatait különböző termelőüzemi állások után, nyelvtudásának köszönhetően 1978-tól a Közúti Gépellátó Vállalatnál kamatoztatta, ahol kinevezték a francia Poclain útépítő gépcsalád szervizvezetőjének. Felismerte, hogy egy külkereskedelmi diploma újabb lehetőségeket teremthet számára, ezért ismét tanulásba kezdett, és három év múlva egy újabb oklevél birtokosa lett.

Magánéletében is nagy változás következett be: válása után új életet kezdett, feleségül vette Kováts Györgyit, akivel két fiút – Olivért és Györgyöt – neveltek fel. Az első házasságából származó Marcell hétvégenként és a szabadságok idején a harmadik gyermekük volt. Az új család Gödön telepedett le, megvásároltak és felújítottak egy házat.

Kovács László a helyi OVIT igazgatóhelyettese lett, és a gödi közéletben is egyre több szerepet vállalt. A rendszerváltás után, a Gödi Körkép indulásakor tagja a szerkesztőbizottságnak és cikkeket ír a lapba. Az önkormányzattal akkor került kapcsolatba, amikor a francia testvérvárossal való együttműködés okán önkéntes segítséget ajánlott fel tolmácsként.

Szabadidejében, illetve munkahelyi szabadságainak terhére utazott az önkormányzati csoportokkal külföldre, vagy a kintieket kísérte a magyarországi programokon. Ezek szervezésében és a városok közti kapcsolattartásban is folyamatosan részt vállalt, ha kellett telefonált, leveleket fordított, s a város illetékes munkatársaival karöltve szervezte a különböző programokat. Ez a fajta aktivitás élete végéig jellemezte, betegsége ellenére sem mondta le a számára utolsó, a svájci testvérvárosba szervezett utat.
Mindenképpen említést érdemel, hogy immár nyugdíjasként újra iskolapadba ült, és az ELTE nappali tagozatán elvégezte a művészettörténet–történelem szakot. Sajnos a betegsége megakadályozta a művészettörténeti pálya kibontakozásában, melyet gyakran emlegetett az egyetemi évek alatt.
Gödhöz nagyon ragaszkodott, a helyi teniszpálya nem csupán a mozgás örömét, hanem barátokat és jó társaságot is jelentett számára. A testvérvárosi kapcsolatok ápolását fáradhatatlanul végezte élete utolsó percéig. Ezt köszönte meg a város vezetése a Pro Urbe-díjjal 2009-ben. Kovács László 2017-ben hunyt el, emlékét megőrizzük.