Hírességek

Dr. Scholtz Kornél

Édesapja, Scholtz Gusztáv teológiát hallgatott Eperjesen és Jénában, majd lelkész lett Budán. 1906-ban a bányai ágostai hitvallású evangélikus egyházkerület püspökévé választották. Eperjesi előnévvel magyar nemességet nyert.
Az 1871. október 3-án született fia, Kornél gyermekéveit a budai Várban töltötte (édesapja akkoriban ott lelkipásztor), s a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1894-ben szerzett orvosdoktori oklevelet. 1894-től 1908-ig a Szemészeti Klinikán Schulek Vilmos professzor mellett gyakornok, később tanársegéd.
Már a tanszéki évek alatt egymás után jelentek meg tudományos dolgozatai a szem fertőző betegségeiről és azok gyógyításáról. 1907-ben szemészeti diagnosztikából magántanári képesítést nyert. Az 1911-ben megjelent Gyakorlati szemészet című egyetemi tankönyve hat kiadást ért meg.
A tudományos munkát végleg fel nem adva, mindinkább az egészségügy országos problémáinak megoldása felé fordult. Az I. világháború idején figyelmét a járványok elfojtására szervezett központi szolgálat létrehozásának szentelte, majd az egészségügyi közigazgatás újjászervezése céljából megindított kodifikációs munkával foglalkozott.
1922-ben a Népjóléti és Munkaügyi Minisztériumban helyettes államtitkárrá, majd három év múlva államtitkárrá nevezik ki. Hatásköre az általános egészségügyi és szociálhigiénés, betegellátási és gyermekvédelmi ügyosztályok, majd végül a munkásbiztosítási ügyosztály ügykörére is kiterjedt.
Új alapokra helyezte a tisztiorvosok és betegápolók képzését, kidolgozta a tisztiorvosi vizsgaszabályzatot. Különös gondot fordított a nemzetközi kapcsolatok létesítésére. Vezette a nemzetközi Rockefeller-alapítvány igazgatóságával a Magyarország megsegítésére indított tárgyalásokat, amelyek eredményeképpen az alapítvány a magyar államnak pénzt adományozott az Országos Közegészségügyi Intézet létesítéséhez, illetve jelentékeny mértékben hozzájárult a budapesti és debreceni ápolónő- és védőnőképző intézet létesítéséhez.

Dr. Scholtz Kornél 1926-tól a Budapesti Orvosegyesület egyik alelnöke, 1936-tól az Országos Közegészségügyi Tanács elnöke. E tisztségéről 1944 novemberében lemondott, mert nem kívánt az akkori kormányzat alatt szolgálatot vállalni.
1944-ben telepedett le véglegesen Alsógödön. Hatalmas kertjét – a mai Béke út és Kodály Zoltán utca sarkán – az Országos Természetvédelmi Tanács védettnek nyilvánította. Mint szenvedélyes kertész, állandó érintkezésben állt számos neves botanikussal.

Élete utolsó két évtizedében sok csalódás érte. Könyvtárának jó része a háborús pusztítás áldozata lett, korábbi államtitkári állása miatt házát és kertjét államosították, s egy ideig nyugdíjának folyósítása is szünetelt. Mindezeket nagy lelkierővel, vallásos hittel és bölcs nyugalommal vette tudomásul, panaszkodni soha senki sem hallotta. Fizikai erőnlétét rendszeres tornával igyekezett megőrizni. Szerette a Dunát, ha tehette, naponta faluhossznyi távot is végigúszott.
1961-ben, 90 éves korában a Budapesti Orvostudományi Egyetem vasdiplomával tüntette ki. Ekkor újult energiával folytatta tankönyvének hetedik kiadását előkészítő levelezését. Előrehaladott lábérszűkülete miatt azonban 1962 júniusában kórházba került, s ott hunyt el július 6-án. Saját akaratának megfelelően hamvasztás előtt búcsúztatták és a tiszteletüket lerovó gyászolók. A budapesti Farkasréti temetőben, szülei sírjában helyezték örök nyugalomra.