Aradi Emlékkövek

Göd Város Önkormányzata 2018-ban, az aradi vértanúk emléknapján – hagyományteremtő szándékkal – első ízben avatott fel emlékkövet az 1848–49-es forradalom és szabadságharc előtt tisztelegve.
Akkor, és az azt követő években a dicsőséges szabadságharc egy-egy hősének a róla elnevezett utcában állítottak és állítanak a jövőben is Aradi Emlékkövet.

Első alkalommal gróf Vécsey Károly, az aradi vértanúk egyike előtt hajtottunk fejet, aki hadapródként kezdte katonai pályáját a 4. (Savoyai Jenő) dragonyosezredben. 1821-ben hadnagyi rangban áthelyezték az 5. huszárezredbe, majd 1845-ben a 2. huszárezred őrnagya lett. Az Ernő Ágost hannoveri királyról elnevezett 2. huszárezred parancsnoka az 1840-es évek közepétől Vécsey későbbi vértanútársa, Kiss Ernő ezredes volt. Az ezred a szabadságharcban a honvéd hadsereg egyik legkiválóbb huszárezrede lett, tisztikara a legnagyobb arányban vett részt a szabadságharcban.
1849. április 7-én Vécseyt kinevezték az aradi várat ostromló V. hadtest élére. Az V. hadtest gyalogsága augusztus 21-én Borosjenőn tette le a fegyvert az ott állomásozó orosz dandár előtt. Vécsey Károlyt néhány nap múlva Aradra kísérték, és átadták az osztrák hatóságoknak.
A szabadságharc után az udvar elégtételt kívánt venni azokért a sérelmekért, amelyeket 1848 tavasza óta a magyar szabadságharc következtében el kellett szenvednie. Elégtételt kívánt venni a megaláztatásért, hogy 1849 áprilisában engednie kellett, és a birodalom nemzetközi tekintélyének mélypontra zuhanásáért, mivel Oroszország katonai segítségét kellett kérnie. A szabadságharc elhúzódásának, így az udvar megaláztatásainak okozója elsősorban a magyar honvédség működése volt, ezért természetes, hogy a megtorlás is elsősorban a fegyveres harcok résztvevői, a honvéd hadsereg tagjai ellen irányult. II. Miklós hiába tanácsolta I. Ferenc Józsefnek, hogy Ausztria politikai érdeke a magyarokkal való kiegyezés, és ennek érdekében a megtorlás mellőzése.
Vécsey Károly feleségéhez, Duffaud Karolinához írt búcsúleveléből idézünk: „Drága, imádott Linám! szeretett, erényes, legkedvesebb feleségem! Látom, ez életem utolsó pillanata – meg kell halnom, tehát még egyszer Isten veled, óvjon Isten, vezessen minden lépésedben – utolsó leheletem, Lina, hogy odaát egy jobb életben bizonyosan újra egyesülünk. – Isten veled, jó lélek; és bocsáss meg mindazért a fájdalomért, amit talán akaratlanul is okoztam neked; csókollak, csókolom kedves lányomat – lányodat –, Gizellát. Isten veled. Szerencsétlen Károlyod.”
Az emlékkő betűhív szövege:
GRÓF VÉCSEY KÁROLY
(1803 NOVEMBER 24. – 1849 OKTÓBER 6.)
HONVÉD VEZÉRŐRNAGY,
EGYIKE AZ ARADON
KIVÉGZETT TIZENHÁROMNAK.
„AZ ISTEN ÁLDJA MEG
TÁBORNOK URAT ÚGY,
AHOGY ÖNT AHAZA ÁLDJA,
MELYNEK ÖN OLY NAGY
SZOLGÁLATOT TETT”
KOSSUTH LAJOS
ÁLLÍTTATTA
GÖD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018.

2019 októberében avatták fel Poeltenberg Ernő emlékkövét, aki gazdag osztrák szülők gyermekeként született, édesapja ügyvéd volt. 1830-ban lépett katonai szolgálatba a császári hadseregbe. 1848 tavaszán helyezték ezredével Magyarországra. ahol a szabadságharc ügyének lelkes hívévé vált.

Először Jellasics horvát bán serege ellen harcolt, az osztrák határ átlépésének gondolatával azonban nem értett egyet, ezért sokáig bizalmatlanság övezte. A kápolnai csatában (1849. február 26-27.) kitüntette magát.

Az isaszegi csatát ő kezdte Schlick hadteste ellen. 1849. április 20-án Kéméndnél Wyss tábornokot verte meg, akit Esztergomnál átszorított a Dunán. Részt vett a komáromi csatában (július 2-11.), majd a váci ütközetben (július 15-17.). Komárom felmentése után a 7. hadtest élén Görgey Győr alá küldte, hogy védőbástyát alkosson az osztrák hadak esetleges előnyomulása ellen. Amíg Görgey Buda várát ostromolta, addig ő ott táborozott. Az osztrák lovasság több ízben nyugtalanította a VII. hadtest hadállását, de Poeltenberg mindannyiszor visszaverte a támadásokat.

Kmety György csornai győzelmével egyidejűleg Poeltenberg Öttevénynél sikeres támadást intézett az osztrák balszárny ellen. 1849. június 28-án Haynau fő ereje megtámadta, s az óriási túlerő elől kénytelen volt visszavonulni Komárom alá. A komáromi csatában minden törekvése kárba veszett, hogy a küzdelmet a magyarok javára döntse el. Július 11-én Görgey keresztül akarta törni Haynau hadállását, hogy Komáromtól a Duna jobb partján elvonulhasson. Poeltenberg ez alkalommal Ácsnál indított támadást, de Schlick tábornok azt visszaverte. Amikor Görgeynek Vácnál ki kellett térni Paskievics hadai elől, Poeltenberg fedezte a magyar seregek elvonulását Balassagyarmat felé. Július 18-án Nagykovácsinál az orosz Anrep altábornagy megtámadta, de a támadást sikeresen elhárította. Július 23-án Görgey parancsára Harsánynál megverte az oroszokat. Július 24-én Felsőzsolcára kényszerült, másnap azonban Leiningen segítségével az oroszokat Miskolcnál megverte.

Görgey Artúr bizalmasaként ő közvetített a tárgyalásokon a cári seregekkel a fegyverletételről. Ezután fogták el az osztrák hatóságok. A császártól kapott kormányhatalom alapján 1849. július 1-jén állította fel Haynau a haditörvényszékeket. Poeltenberg Ernőt az aradi haditörvényszék felségsértés bűntettének koholt vádjával kötél általi halálra ítélte. A kivégzés reggelén a lőpor és golyó általi halálra ítélt vértanúk után sorrendben az ötödikként, a kötél általi halálra ítéltek közül elsőként őt akasztották fel az aradi vártól délre, a Maros árterén, október 6-án reggel 6 és 7 óra között.

Az emlékkövön ez olvasható:

Poeltenberg Ernő

1808. február 20. – 1949. október 6.
huszártiszt, honvéd vezérőrnagy,
sok 1848–49-es csata hőse.
Az aradi vértanúk egyike.
Utolsó szavai:
„Szép Magyar deputáció megy Istenhez,
a Magyarok ügyében reprezentálni.”

Állíttatta
Göd Város Önkormányzata
2019.

Török Ignác Gödöllőn született 1795-ben, kisbirtokos magyar nemesi családban. Hadmérnöki akadémiát végzett Bécsben, kiváló erődítési szakember volt. 1816-tól szolgált a császári és királyi hadseregben, először a mérnökkarnál, majd 1839-től a magyar nemesi testőrségnek oktatott erődítéselméletet. Tanítványai között volt Görgey Artúr és Klapka György is.

1848 szeptemberétől alezredesként Komáromban várerődítési igazgató. 1848 októberében a vár őrségével együtt csatlakozott a honvédsereghez. 1848. december 17-én ezredessé léptették elő. 1849 januárjától tábornok, és a komáromi erődítmény parancsnoka. Buda bevétele után a vár erődítéseit az ő tervei szerint rombolják le, majd az esztergomi–párkányi hídfő építését irányította.

Török Ignác kitartásának és leleményességének köszönhető, hogy a Duna-parton egészen a dicsőséges tavaszi hadjárat megindulásáig kitartottak az osztrák ostromlókkal szemben, ami a Tisza felől előrenyomuló magyar csapatok taktikai lehetőségeit is jelentős mértékben bővítette. Török végül 1849 áprilisáig, Komárom felmentéséig töltötte be a parancsnoki tisztséget; a honvédsereg bevonulása után Lenkey János vette át a helyét, ő pedig a továbbiakban hadépítészeti feladatokat vállalt. A tábornok nevéhez fűződött többek között a Hentzi-féle budai erődítések lebontása és az esztergomi-párkányi hídfő megtervezése, júliusban, a szabadságharc végső szakaszában pedig Szeged környékén, a Tiszánál vezetett sáncépítési munkálatokat.

Török Ignác Görgey környezetében, Világosnál esett az oroszok fogságába, akik a többi honvéd tábornokkal együtt hamarosan kiszolgáltatták őt az osztrákoknak. A tehetséges stratéga és tíz másik, később kivégzett tiszt pere – Vécsey Károly és Kiss Ernő ügyét külön tárgyalták – 1849. augusztus 26-án, Johann Moser nyugállományú ezredes elnöklete alatt vette kezdetét, és egy hónappal később a lehető legsúlyosabb ítélettel zárult. Törököt bírái kötél általi halálra ítélték, amit – mint az ismeretes – október 6-án hajtottak végre Aradon; a felakasztott tábornokok sorában a második helyen búcsúzott a földi világtól.

Az emlékkövére vésett sorok:

Török Ignác

1795. június 23. – 1849. október 6.

honvéd vezérőrnagy, hadimérnök,
várvédő, sok 1848–49-es csata hőse.
Az aradi vértanúk egyike.
Utolsó szavai:
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok.
Életem parányi súly csupán,
de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”

Állíttatta Göd Város Önkormányzata
2020.

Lenkey János 1807. szept. 7.- én született,  kb. 7 éves korában kerül Bécsbe nagybátyjához, Lenkey Ákoshoz, és utána tanulmányait egy katonai jellegű bécsi nevelőintézetben és a korneuburgi utásziskolában végzi. 1822-ben hadfi a 33. gyalogezred állományában. 1827-ben hadnagyi, 1832-től főhadnagyi, 1841-ben alszázadosi rangban szolgál. 1845-ben századkapitány a 6. Württemberg huszárezrednél Galíciában.

Százada a külföldön állomásozó magyar katonaság hazavezénylésének hírére 1848. május 28-án Mariampolból dezertál. Itthon hadbírósági vizsgálat indul ellenük. Petőfi Sándor versben üdvözli Lenkeyt:

„Ez ám csak a század,
Ezek a legények!
Ősapáink mellé
Odaillenének.
Romlatlan bennök a
Régi jó magyar vér…
Bár adhatnék nekik
E dalnál nagyobb bért!”

A közvélemény nyomására a századot beosztják a szerb felkelők ellen küzdő délvidéki sereghez. Lenkey János több összecsapásban kitünteti magát, például 1848. augusztus 19-én Szenttamásnál.

Október elején már honvéd őrnagy a 14. Lehel huszárezredben. Még abban a hónapban alezredes, majd ezredes, a Kecskemét központtal megalakuló 13. Hunyadi huszárezred szervezője és parancsnoka. December 9-én átveszi a bácskai hadtest Óbecsén állomásozó dandárjának vezetését.

A hadtest tisztikarának verbászi gyűlésén, gróf Vécsey Károly vezetésével távozásra készteti az árulással kacérkodó gróf Esterházy Sándor tábornokot és társait. Hadosztályparancsnok lesz, és a Vécsey vezette hadtesttel a főhadszíntérre vonul. 1849. március 15-én vezérőrnaggyá és a komáromi várőrség csapatparancsnokává nevezik ki. Április 10-én bejut a körbezárt várba, és átveszi annak irányítását, illetve Guyon tábornok megérkezését követően a csapatparancsnokságot.

Május 28-án leköszön beosztásáról. Ezt követően az újonc csapatokból szerveződő tartalék hadtest lovasságának parancsnokává nevezik ki, de hamarosan megbetegszik és a szabadságharc végéig már nem teljesít szolgálatot.

A világosi fegyverletétel után cári, majd osztrák fogságba kerül. Aradon hadbíróság elé állítják, elhatalmasodó betegsége azonban meggátolja elítélését. Az aradi várbörtönben halt meg 1850. február 7-én.

A Lenkey János előtt tisztelgő emlékkövet 2021-ben helyezték el a róla elnevezett utcában, s rajta ezek a sorok olvashatók:

LENKEY JÁNOS

1807. szeptember 7. – 1850. február 8.

Az 1848-49. évi szabadságharc legendás hírű vértanú honvéd tábornoka az aradi vár börtönében halt meg.

„Koszorút kötöttem cserfa-levelekbül, harmat csillog rajta örömkönnyeimbül…
Kinek adnám én ezt, kinek adnám másnak, mint vitéz Lenkey huszárszázadának!”
(Petőfi Sándor)

Állíttatta
Göd Város Önkormányzata
2021

2022. október 6-án állítottak emlékkövet Aulich Lajos tiszteletére, aki német anyanyelvű polgári családban született. Édesapja őt, öccsével, Pállal együtt magániskolába íratta, ahol katonai képzés is volt. A két testvér talán már ekkor elkötelezte magát a katonai életpálya mellett. (Pál később hadbíró lett, s a szabadságharc alatt az itáliai hadszíntéren szolgált.)

Aulich Lajos 19 évesen, hadapródként részt vett Napóleon oroszországi hadjáratában, s hamarosan zászlóssá léptették elő. 1813 októberében – immár Napóleon ellen! – a lipcsei csatában tanúsított helytállásáért hadnaggyá nevezték ki. 1848 áprilisáig a császári és királyi hadsereg I. Sándor orosz cár nevét viselő gyalogezredében szolgált, 1847–1848-ban ő volt az utolsó rendi országgyűlést biztosító zászlóalj parancsnoka.

A forradalom és szabadságharc kitörésekor a 2. gyalogezred zászlóaljparancsnoka a délvidéki hadjáratban. Ezredesi rangot kap, és kinevezik a 2. gyalogezred parancsnokává. 1848 októberében csatlakoznak a honvédő sereghez, amelynek főparancsnoka, Görgey Arthur hamar bizalmába fogadja, és dandárparancsnokká nevezi ki.
Tábornoki előléptetését a kápolnai csata előtt kapta meg, s a 2. hadtest parancsnoka lesz. Részt vesz az isaszegi csatában és Buda visszavételében is. Kossuth politikáját, különösen a trónfosztást lelkesen támogatta. Buda bevételét követően reumatikus fájdalmai gyógyításának idejére felmentését kérte, a szabadságharc hátralévő idejében csapatparancsnoki megbízást már nem kap.

Miután Görgey lemondott a hadügyminiszteri tisztségéről, utódjául Aulich Lajost nevezték ki, aki 1849. július 14-étől augusztus 11-éig a szabadságharc utolsó hadügyminisztere volt. A válságos időszak alatt képességei kibontakoztatására nem maradt sok ideje. Részt vett a kormány utolsó, 1849. augusztus 10-ei ülésén, majd másnap lemondott a hadügyminiszterségről. Ezután csatlakozott Görgey seregéhez, és azokkal együtt a szőlősi síkon tette le a fegyvert.

A társaihoz hasonlóan ő sem kért kegyelmet. Mikor az aradi várbörtönben a kirendelt minorita lelkész október 5-én délután két órakor kivégzése előtt utoljára meglátogatta, gyertyaláng mellett Horatius költeményeit olvasgatta. Nyugalmát a kivégzése előtti éjszakán sem vesztette el. A kivégzés előtti utolsó mondata ez volt: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.”

Az emlékkő szövege:
AULICH LAJOS
(1793. augusztus 25. – 1849. október 6.)
honvéd vezérőrnagy, a Szemere-kormány hadügyminisztere, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc aradi vértanúja.
„Harczunk, mellyet Európa két elbízott hatalmassága ellen vezetünk, nem a nemzetiség, hanem a közszabadság harcza az absolutismus ellen. Győzelmeink elődiadalai a világszabadságnak.”
Állíttatta
Göd Város Önkormányzata
2022.