Látnivalók

Héder-villa

Felsőgödön, a Duna-part Nyaralóházak – az egykori BM-üdülő – déli szegletében méltóságteljesen dacol az idő múlásával az 1907-ben épült Héder-villa. A hosszú esztendők óta üresen álló épületről azonban, bár első ránézésre valóban „méltóságteljesen dacol”, az elvégzett statikai vizsgálatok sajnos mást mondanak: a villa lakhatatlan, még oda belépni is életveszélyes. Nem csupán az épület tetőszerkezete, hanem a pincefödém is teljes felújítást igényelne.

A 144 m2 alapterületű, szuterénnel is rendelkező kétszintes villa építésével dr. Héder Lajos a Sütő építészeket bízta meg. A tetőtér-beépítéses, magas kőlábazatos épület tömbjének nyugati oldalához faragott kövekből rakott nyitott terasz csatlakozik, felette attika fallal. Az északnyugati lekerekített sarok kivételével a többi sarok egyszerű, szögletes.

A villa megálmodójának, dr. Héder Lajosnak az életútjáról honlapunk Hírességeink rovatában olvashatnak. Itt most csupán az 1930-ban megjelent, A Magyar Társadalom Lexikonja róla szóló szócikkét idézzük, feloldva a rövidítéseket: „Héder Lajos ügyvéd, született Máramarosszigeten, 1871. április 5-én. Jogi tanulmányait Budapesten, Németországban, Párizsban és Londonban végezte. 1898-ban lett ügyvéd. A legelőkelőbb fővárosi ügyvédek egyike. Számos nagyszabású perben védőként szerepelt. A Kúria fegyelmi tanácsának 12 év óta tagja; a Belvárosi Takarékpénztár alelnöke és jogtanácsosa.”

A villaépület egészen az 1950-es években elrendelt államosításig a család birtokában volt, majd az épület kezelői jogát 1983 decemberében a Belügyminisztérium vásárolta meg, s így a villa az akkor már itt működő BM-üdülő egyik nyaraló-, majd később kiszolgáló épülete lett. (Érdekességként megemlíthető, hogy a Héder-villa jogos örökösei a rendszerváltást követően fejenként 31 500 forint értékű kárpótlási jegyet kaptak…)

2014-ben a napjainkban Duna-part Nyaralóházak néven működő egykori BM-üdülő – a Héder-villával együtt – önkormányzati tulajdonba került. Az épület további sorsa bizonytalan, felújítására még nem sikerült elfogadható megoldást találni, sőt a lebontása is szóba került.

A Héder-villát városunk lokálpatrióta közössége műemlék jellegű épületként tartja számon, míg a képviselő-testület a villát 2014 augusztusában helyi védelem alá helyezte. Többekben felmerült, hogy – megfelelő funkciót találva az épületnek – pályázati forrásokból rendbe hozva a hajdani Héder-villa ismét ékköve lehetne a felsőgödi Duna-partnak.