Látnivalók

Iván Kovács László mellszobra

  1. Home
  2. /
  3. Élet a városban
  4. /
  5. Kultúra
  6. /
  7. Látnivalók
  8. /
  9. Iván Kovács László mellszobra

A mészkő talapzaton álló, bronzból készült mellszobor Domonkos Béla (1934–2021) alkotása, amelyet a forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából 2006-ban avattak fel a gödi Kincsem-parkban. A büsztöt tartó mintegy másfél méter magas mészkő posztamensen márvány emléktábla, amelynek szövege: „Iván Kovács László 1956-os forradalomban a Corvin köz parancsnoka volt. Állította Göd város önkormányzata és a POFOSZ helyi szervezete 2006-ban.”
Göd posztumusz díszpolgára 1956-ban a leghevesebb csaták egyik helyszínén, a Corvin közben volt parancsnok. 1957. december 30-án kivégezték. A forradalom 50. évfordulóján – a gödi Kincsem-parkban – szobrot állítottak az emlékére.

Iván Kovács László mellszobrát 2017-ben helyezték át a Petőfi térre, az 1956-os emlékmű mellé.

„Én nézeteimet lényegében november 4-e után sem változtattam meg – olvasható Iván Kovács László önvallomásában. – Továbbra is az ország függetlenségét és semlegességét láttam szükségesnek megvalósítani.”
Mementóként álljon itt a mártírhalált halt ’56-os hős Glória című verse:

Glória

Ifjúságunk színe virága elhullott
drága piros vére szabadságért omlott.
Tragikus jelenünk,
tragikus múlt felett.
A legendák kora ismét elérkezett.

Legendás hősök, kicsi gyenge rügyek,
nem is tudjátok, hogy miért születtetek.
Sorsotok volt, hogy korán sírba szánjatok,
s így legendás hősökké váljatok.

Legendás hősök, kicsi gyenge rügyek,
dicsfény övezi emléketek.
Sírotok ápoljuk, míg tart ez a haza,
rajta minden nyíló kis virág: Glória.

Talán nem mindenki tud arról városunkban, hogy Gallé Gábor szíves közreműködésének köszönhetően 2014-ben a Debreceni Városi Televízió a Göd Városi Televízió rendelkezésére bocsátotta azt az 50 perces dokumentumfilmet, amelyet 2003-ban készítettek Mindig új élet lesz a vérből – In memoriam Iván Kovács László. Debrecentől a Corvin közig – címmel. E filmet abban az évben az ünnepi emlékezés hetén a Göd Városi Televízió műsorára tűzte, illetve a film DVD-másolatát eljuttatta a négy gödi iskolának, a Városi Könyvtárnak, a Retró Ady Klubnak és a Polgármesteri Hivatalnak.
A szabadságért nem elegendő egyszer megküzdeni, ezt bizonyítja az elmúlt ezer év. Bátorságra van szükség ahhoz is, hogy ez az ország a következő ezer évben is fenn tudjon maradni.

Térkép