Vass István

1941-ben született Felsőgödön. A Duna, a Pilis hegyvonulatai nagy hatással voltak rá, s évtizedeken át adtak témákat festészetének.

   Már gyerekkorában sokat rajzolt. Az általános iskola elvégzése után a budapesti képzőművészeti gimnáziumban kezdte tanulmányait, ám azok az 1956-os forradalom eseményei miatt félbeszakadtak. Mivel kamaszként tevőleges részese volt a történéseknek, Aszódra került az ottani „javítóintézetbe”. Ahol, a forradalom leverését követő években egy valóságos „ötvenhatos” gyermekgeneráció nevelkedett. Tanáraik, nevelőik nagyon szerették őket. És viszont.

   Barlai Béla festőművész tanár Aszódon kezdett komolyabban foglalkozni Vass Istvánnal, akinek a rajzaiból kiállítást rendeztek a Petőfi Sándor Gimnáziumban. Mindeközben zenét is tanult, és 1960-tól, amikor végre hazakerült a szülői házba, tíz éven át zenészként élte életét.

   Az 1970-es évek elején beiratkozott a Moholy Stúdióba, ahol Fischer Ernő festőművész, a Szegedi Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékének nyugalmazott tanszékvezető tanára lett a mestere. Majd öt éven át tanult nála. Szoros mester-tanítvány kapcsolat alakult ki köztük, amely levelezés formájában egészen Fischer Ernő haláláig tartott.

   Vass Istvánnak 1975-ben volt az első önálló kiállítása a Műszaki Egyetem E Galériájában, s azóta is rendszeresen szerepel csoportos és egyéni tárlatokon. A legendás E Klub akkoriban az ifjúság köreiben afféle ellenzéki találkozóhelynek minősült. Azóta rendszeresen kiállít, s ettől kezdve képeit Gödi Vass névvel szignózza.

   Festői munkássága kétirányú. Egyrészt a számára oly kedves Dunakanyar hangulatát igyekszik megörökíteni, másrészt a színekkel, geometriai formákkal, foltokkal, vonalakkal líraian absztrakt képeket fest, s ezen eszközökkel – mint a költő a szavakkal – szabadon bánva érzelmeket, gondolatokat, zenei emlékeket örökít meg egyszeri és megismételhetetlen módon.

   Immár közel ötvenéves festői pályája során munkáiból nagyon sok helyen rendeztek kiállítást, itthon és külföldön egyaránt. Képei ott vannak magánemberek, műgyűjtők, állami és önkormányzati intézmények falain.

   Tíz évig vezetett egy művészeti egyesületet, de valójában ő egy örökös „kívülálló”. Nem tagja a Művészeti Alapnak, semmiféle szakmai szervezetnek, munkásságát egyfajta magánrituálénak tekinti. Ha leül a festőállvány elé, akkor abban a másik világban csak ő meg a kép van, s köztük folyik a párbeszéd. Ahogyan ő mondja: a kép megmondja, hogy neki mit kell tennie, s ő ezeket az instrukciókat követi.

 Boldogsággal tölti el, ha képeivel örömöt, megnyugvást, élményt tud nyújtani a szemlélőnek, de munkásságának megítélését leginkább csak az utókortól várja.

   Legutóbb tavaly ősszel, Számadás 80 címmel rendeztek tisztelgő életműkiállítást legfontosabb munkáiból a váci Madách Imre Művelődési Központban.