1. Home
  2. /
  3. Archív
  4. /
  5. Első házasok kedvezménye

Nyáron, kora ősszel sokan tartanak esküvőt, és a boldogító igen adókedvezményt is jelent az ifjú párnak. A kedvezmény két évig havi 5 ezer forint megtakarítást jelent a házasoknak.

Az első házasok kedvezményére a pár akkor jogosult, ha – életkortól függetlenül – legalább egyiküknek ez az első házassága és van olyan jövedelme, amely után érvényesíthető a kedvezmény, amit a házasságkötés utáni hónaptól maximum 24 hónapig lehet igénybe venni.

A kedvezmény kétféleképpen is érvényesíthető. Ha a pár év közben kéri a kedvezményt, a munkahelyen is jelezhetik jogosultságukat. Ehhez adóelőleg-nyilatkozatot kell beadniuk az igénylés kezdetekor. A nyilatkozat és a kedvezményre vonatkozó bővebb információ itt érhető el.

Ha úgy döntenek, hogy a kedvezményt nem év közben, hanem az adott évről szóló adóbevallásukban érvényesítik, akkor egyösszegben kapják meg a kedvezményt. Akik ezt a megoldást választják, azoknak a bevallásukban meg kell adniuk egymás adatait is.

Az első házasok kedvezménye és a családi kedvezmény együtt is érvényesíthető. Az igénylésnél fontos a sorrend: ha mindkettőre jogosult a pár, akkor először az első házasok kedvezményét kell figyelembe venni, majd a fennmaradó adóalapból érvényesíthető a családi kedvezmény.

A 25 év alatti fiatalok kedvezménye is érinti az első házasok kedvezményét, ami csak akkor jár, ha legalább egyikük már betöltötte a 25. életévét. Erről további információ itt olvasható.

Ha két 25 év alatti fiatal 2022-ben összeházasodik, akkor az első házasok kedvezményét nem a házasságkötés utáni hónaptól érvényesíthetik, hanem azután, hogy legalább egyikük betölti a 25. életévét. Ha a házasságot 2022. január 1. előtt kötötték, és már érvényesítik az első házasok kedvezményét, akkor annak igénybevételét 2022. január 1-től fel kell függeszteniük addig, amíg egyikük nem lesz 25 éves. Ilyenkor a születésnap utáni hónaptól jár újra az első házasok kedvezménye.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal