1. Home
  2. /
  3. Archív
  4. /
  5. Gödön ezentúl Duna-parti sétány...

A kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenus emlékét ápoló Kolonics György Alapítvány kuratóriumának tagja, dr. Bognár Viktor ötletgazda nyitotta meg június 9-én azt az ünnepséget, amelynek keretében a gödi Duna-parton sétányt neveztek el a kiváló sportolóról, születésének 50. évfordulója alkalmából.
Balogh Csaba, Göd polgármestere is szólt a megjelentekhez, majd Csabai Edvin kuratóriumi elnökkel közösen leplezte le a díszes névtáblát.
Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke arról beszélt, hogy minden sportágnak megvannak a halhatatlanjai, így a kajak-kenunak is, ám „közülük is kiemelkednek azok, akik nemcsak a vízen, hanem a személyiségükkel is igazolták nagyságukat”.
Csabai Edvin megköszönte a Magyar Olimpiai Bizottság és az MKKSZ támogatását, valamint Balogh Csaba polgármester és a gödi képviselő-testület döntését a sétány átnevezéséről.
Az ünnepséget követően pódiumbeszélgetések keretében volt sporttársak és sportvezetők emlékeztek Kolonics Györgyre, mások mellett Kovács Katalin, Storcz Botond és Baráth Etele. Végül pedig levetítették a Kolóról készült „Az ég a vízre ráhajolt…” című filmet.