Latabár Kálmán

Szerte a világban, ha nem is gyakran, de előfordulnak többgenerációs művészcsaládok, ám az, hogy valóságos színészdinasztia tartsa lázban közönségét közel két évszázadon át, igazán ritkaságszámba megy. (A Latabár család egyedülálló történetéről érdemes elolvasni Molnár Gál Péter A Latabárok című könyvét.)

Latabár Kálmán, a múlt század egyik legnépszerűbb magyar komikusa, a „Latyi” 1902-ben született Kecskeméten. Édesapja Latabár Árpád, édesanyja Deutsch Ilona – természetesen mindketten színészek. Fiuk Rákosi Szidi legendás színitanodáját végezte el, s 1922-ben lépett először pódiumra táncos komikusként a Várszínházban. Hamarosan a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, majd 1927-től néhány éven át Árpád öccsével tréfás, zenés jelenetekkel turnézott külföldön. (A kritikusok Buster Keatonhoz és Charlie Chaplinhez hasonlították őket.)

Hazatérésüket követően Kálmán fővárosi zenés színházakban folytatta karrierjét, első filmjét (Sportszerelem) pedig 1936-ban forgatta. A következő évben vette feleségül Walter Katalint, s az 1938-ban született Kálmán fiukból ugyancsak operettszínész lett.

Latabár Kálmán 1945-től haláláig a Fővárosi Operettszínházban játszott. Felejthetetlen szerepek tucatjai a színpadon, Bóni gróftól Froschon át Nyegusig, és felejthetetlen szerepek tucatjai a filmvásznon, Az egy szoknya, egy nadrágtól a Mágnás Miskán át a Fel a fejjelig. Kiváló tánctudású komikus volt, akinek rögtönöző és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. Méltatlankodó hanghordozása, félszeg mozgása, virtuóz „ügyetlensége”, egyéni humora óriási népszerűséget szerzett számára. Munkásságát 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ugyanabban az évben érdemes művész lett, 1953-ban pedig megkapta a kiváló művész kitüntetést.

A gödi Duna-part a múlt század elejétől kezdve a fővárosi bankárok, nagypolgárok és művészek kedvelt üdülőhelye lett. Sorra épültek a nyaralóházak és az igényesebbnél igényesebb villaépületek, melyek nemritkán gazdát cseréltek. Így lett harmadik vagy negyedik tulajdonosa egy felsőgödi villának Latabár Kálmán is. Színházi és filmes munkái mellett rengeteg fellépést vállalt, szinte agyonhajszolta magát, így nem csoda, hogy szinte menekült a felsőgödi Duna-partra. Imádta a jó levegőt és a reggelenként házhoz szállított frissen fejt tejet, s gyakran látták biciklizni.

1947-ben, a várható államosítást megelőzendő, felkereste a felsőgödi elöljáróságot, hogy kertvárosi nyaralóját felajánlja gyermeküdültetés céljára. Bár az adományozás nem ment zökkenőmentesen, a villaépület még az évben a község tulajdonába került. Ám az állam hamarosan rátette kezét, és a nyaraló a Budapesti Szerszámgépgyár üdülője lett.

Az elöljáróság Gyura Jenõhöz a szociális és lakásügyi bizottság vezetõjéhez utasította a tulajdonost. A tárgyalással megbízott személy a szándékot azonnal közölte a község vezetõivel, akik felkérték, hogy tolmácsolja köszönetüket és hogy nagy örömmel fogadják a nemes szándékot. A vezetõk azt is közölték, hogy görög gyermekeket akarnak majd itt üdültetni. Latabár Kálmán válasza csak annyi volt, hogy nagyon sok szegény magyar gyermek van, akik szívesen nyaralnának a dunaparti villában, és az õ számukra csupán névleges 10 forintot kér a nyaralójáért. Így került a Latabár villa a község tulajdonába 1947-ben ifj. Gyura Jenõ feljegyzése, elmondása szerint. Az államosításra késõbb mégis sor került és a villa a Budapesti Szerszámgépgyár tulajdona lett.

Latabár Kálmán egyre súlyosbodó cukorbetegségben szenvedett, állapota 1970 elején válságosra fordult, s a nagy nevettető január 11-én örökre lehunyta szemét. Sírhelye a fővárosi Farkasréti temetőben van. Göd képviselő-testülete 1996-ban úgy döntött, hogy a Tatár utcát Latabár Kálmánról nevezik el, akinek egykori villája ma is ott látható. A volt Autópihenő vendéglővel szembeni tér is az ő nevét viseli.