Pro Urbe

Kammerer Zoltán

Háromszoros olimpiai, háromszoros világbajnok és hétszeres Európa-bajnok kajakos, de számos további világbajnoki és Európa-bajnoki éremmel is büszkélkedhet. Sportpályafutása során öt olimpián vett részt. A Gödi SE-ben kezdett kajakozni, s mindmáig ő a sportklub legeredményesebb versenyzője. Összesen harminchét alkalommal állhatott fel a győzelmi dobogóra: 13 arany-, 16 ezüst- és 8 bronzérmet szerzett.

1978. március 10-én született Vácon, ám a családja még abban az évben Gödre költözött. Kammerer Zoltán az alsógödi Huzella Tivadar Általános Iskola tanulója volt. Szeretett sportolni, szívesen futballozott a Duna-parton a barátaival, majd alig tízévesen csatlakozott a GSE kajakosaihoz. Nieberl László volt a nevelőedzője.
Első sikerét 1990-ben érte el, amikor a II. korcsoportban K-1 2000 méteren országos bajnokságot nyert. Ez volt a GSE Kajak-kenu Szakosztályának legelső bajnoki címe! A nemzetközi sikerek 1995-ben vették kezdetüket, amikor Kammerer a Jamanasiban rendezett ifjúsági Európa-bajnokságon három aranyérmet szerzett.
Gödről 1994-ben az UTE-ba igazolt, majd a Győri ETO színeiben versenyzett tovább. 2000-ben Sydney-ben K-4 1000 méteren társaival aranyérmet nyert, és ugyancsak első lett a K-2 500 méteres távon. 2004-ben Athénban a négyes hajóval megvédték olimpiai bajnoki címüket. (Sportsikereiről részletesebben olvashatnak honlapunkon a gödi díszpolgárokat, közöttük Kammerer Zoltánt is bemutató oldalakon.)
Gödön 2000-ben Pro Urbe-díjjal, 2004-ben díszpolgári címmel ismerték el sporteredményeit. Számos alkalommal adott interjút a Gödi Körképnek. Ezek közül most abból idézünk, amely a Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztálya alsógödi vízitelepén lévő sportház átadásakor készült: „Büszke vagyok arra, hogy annak idején Gödről indult a pályafutásom. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy éppen ide születhettem. Sinkó László edzővel az elmúlt bő húsz évben komoly fejlődésen ment át a szakosztály. Példaértékűnek tartom, ami Gödön működik, akár a létszámot, akár az eredményeket nézzük. Vagy akár azt, hogy ezzel a legújabb létesítményfejlesztéssel milyen jó felkészülési körülmények teremtődnek az utánpótlásnak.”