Hírességek
Ménesi György
- Főoldal
- /
- Élet a városban
- /
- Hírességek
- /
- Ménesi György
Moldova György az Égi szekér című, a mezőgazdasági repülőkről 1982-ben megjelent könyvében meleg szavakkal ír Ménesi Györgyről, aki a szolgálat első pilótáinak egyike volt, és egyebek mellett arról nevezetes, hogy több mint százezerszer szállt fel motoros repülőgéppel, ami mindmáig Guinness-rekordnak számít.
Az 1933-ban született Ménesi György családja Alsógödön a Posta utcában (a mai Nagy Imre utcában), majd a Móricz Zsigmond utcában lakott. Édesapja 1947-ig a MÁV istvánteleki főműhelyében volt tisztviselő. Ménesi György iskolai tanulmányait Alsógödön és Vácon, később pedig a rákospalotai polgári iskolában végezte, s a budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségizett. Első munkahelye a Gamma Művek volt.
1950-ben, 17 évesen került kapcsolatba a repüléssel. Ekkor lett tagja az Országos Magyar Repülő Egyesület (OMRE) Standard Repülő Klubjának. Az első, úgynevezett „szoktató repülésre” egy Bücker típusú nyitott, kétfedelű géppel vitték fel, mesélte el egy vele k