Szabadidő

Gödi körkép

„Napjainkban egyre nagyobb jelentősége van az információnak, az általános tájékoztatásnak. A lakosság részéről régi, jogos igény a széles körű tájékoztatás. E jogos igénynek teszünk eleget, amikor a Dunamenti Híradó mellékleteként rendszeresen megjelentetjük a GÖDI KÖRKÉP-et” – írta az 1989. januári lapszám beköszöntőjében Gáspár Gábor tanácselnök. A szerkesztőbizottság élén akkor felelős szerkesztőként Wolff Lajos állt, s a havilap négy oldalon, fekete-fehér nyomtatásban jelent meg, az ára pedig 6 forint volt.

A második évfolyamot Menyhárt László jegyezte főszerkesztőként, kiadója Göd Nagyközségi Tanácsa volt. A terjedelem nyolc oldalra bővült, s 8 forintért lehetett megvásárolni. A februári lapszám fejléce már megemlíti a jogelődöket, a Felsőgöd és környéke (1909) és az Alsógödi Híradó (1948) című lapokat. Az esztendő folyamán a terjedelem és a lap ára többször változott, a második félév lapszámait felelős szerkesztőként Ráksi Katalin jegyezte.

A következő évben a Gödi Körkép kétheti megjelenésre vált, és a változó terjedelem mellett az egyes lapszámok ára 19,20 forint. Néhány alkalommal Ráksi Katalin helyett Nagy Lajos a felelős szerkesztő. 1992-től 1995 végéig nem változik a terjedelem és a periodicitás, a fejléc azonban színesre vált, s a lapnak 1995 végén ismét Ráksi Katalin a megbízott felelős szerkesztője, őt pedig Varga Gyula követi hasonló poszton, majd felelős szerkesztőként. Őt 1998 júniusától Gidró Kriszta váltja, a Gödi Körkép terjedelme változó, ára azonban éveken át változatlan, 25 forint. 1999 végétől újra Ráksi Katalin a felelős szerkesztő.

A kétezres évek elején a Gödi Körkép havi és ingyenes megjelenésre vált, marad a fekete-fehér nyomtatás, azonban a terjedelem 20 oldal fölé bővül. A főszerkesztő Gombosné Kovács Zsuzsa, majd Kiss-Kása Éva, őt pedig Salamon Tamás követi. A havilapban egyre több a színes oldal, s noha természetesen marad a gödi önkormányzat lapja, a tartalomszolgáltatással külső cégeket bíznak meg.

Az önkormányzat 2010 végén saját tulajdonában lévő céget hoz létre, a Göd Városi Kommunikációs Nonprofit Kft.-t, amely 2011 szeptemberétől, Koditek Bernadett főszerkesztő vezetésével havonta jelenteti meg a Gödi Körképet. A lap továbbra is ingyenes, terjedelme 36 és 44 oldal között mozog. A szerkesztőség által jegyzett utolsó lapszám 2020 márciusában jelenik meg. Ekkor a nevet váltó kft. frissen kinevezett ügyvezetője a szerkesztőség valamennyi tagjának felmond, s a 31. évfolyamában járó városi havilap áprilisi számának főszerkesztője Nagy Sándor lesz. A Gödi Körkép sorsa ettől kezdve kaotikussá válik: a májusi számot ismét a korábbi, még a felmondási idejét töltő szerkesztőség készíti el, majd néhány hónapos szünet után megjelenik a három őszi lapszám, Menyhárt László főszerkesztésében.

2021 első három lapszámát már Göd Város Önkormányzata adta ki, ekkor az újságot Halász Márk jegyezte főszerkesztőként. 2021 nyarától két éves szünet következett a lap életében, ami legközelebb a 2023-as időközi polgármesterválasztás előtt jelent meg, szintén önkormányzati kiadásban, ekkor lett a Gödi Körkép pályázat útján kiválasztott főszerkesztője Szijjártó Gabriella. A következő változást a lap életében 2023 november hozta, amikor a kiadó újabb főszerkesztői pályázatot írt ki, amit Kiss József nyert meg, Szijjártó Gabriella azóta felelős szerkesztőként dolgozik az újságnál. 2024 januárja óta a kiadói feladatokat a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. látja el.

Honlapunkon a Gödi Körkép egyes lapszámai 2003 júliusától fellapozhatók, míg a korábbi újságok a Göd Városi Könyvtárban nyomtatott és digitális formában is hozzáférhetőek.

Szerkesztőség:

Telefon: 06703323743
E-mail: godikorkep@god.hu

Főszerkesztő: Kiss József

Adatkezelési tájékoztató

2024

2024. 1. számFőszerkesztő: Kiss József

2024. 2. számFőszerkesztő: Kiss József

2024. 3. számFőszerkesztő: Kiss József

2024. 4. számFőszerkesztő: Kiss József

2024. 5. számFőszerkesztő: Kiss József

2024. 6. számFőszerkesztő: Kiss József

2024. 7. számFőszerkesztő: Kiss József

2024. 8. számFőszerkesztő: Kiss József

2024. 9. számFőszerkesztő: Kiss József

2024. 10. számFőszerkesztő: Kiss József

2024. 11. számFőszerkesztő: Kiss József

2024. 12. számFőszerkesztő: Kiss József

2023

2023. 1. számFőszerkesztő: Szijjártó Gabriella

2023. 2. számFőszerkesztő: Szijjártó Gabriella

2023. 3. számFőszerkesztő: Szijjártó Gabriella

2023. 4. számFőszerkesztő: Szijjártó Gabriella

2023. 5. számFőszerkesztő: Kiss József

2023. 6. számFőszerkesztő: Kiss József

2021

2021. 1. számFőszerkesztő: Halász Márk2021. 2. számFőszerkesztő: Halász Márk 2021. 3. számFőszerkesztő: Halász Márk

2020

2020. januárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2020. februárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2020. márciusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2020. áprilisFőszerkesztő: Nagy Sándor 2020. májusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2020. szeptemberFőszerkesztő: Menyhárt László 2020. októberFőszerkesztő: Menyhárt László 2020. november – decemberFőszerkesztő: Menyhárt László

2019

2019. januárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2019. februárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2019. márciusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2019. áprilisFőszerkesztő: Koditek Bernadett2019. májusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2019. júniusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2019. júliusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2019. augusztusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2019. szeptemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2019. októberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2019. novemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2019. decemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett

2018

2018. januárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2018. februárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2018. márciusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2018. áprilisFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2018. májusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2018. júniusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2018. júliusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2018. augusztusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2018. szeptemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2018. októberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2018. novemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett2018. decemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett

2017

2017. januárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2017. februárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2017. márciusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2017. áprilisFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2017. májusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2017. júniusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2017. júliusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2017. augusztusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2017. szeptemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2017. októberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2017. novemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2017. decemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett

2016

2016. januárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2016. februárFőszerkesztő: Koditek Bernadett2016. márciusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2016. áprilisFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2016. májusFőszerkesztő: Koditek Bernadett2016. júniusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2016. júliusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2016. augusztusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2016. szeptemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2016. októberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2016. novemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2016. decemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett

2015

2015. januárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2015. februárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2015. márciusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2015. áprilisFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2015. májusFőszerkesztő: Koditek Bernadett2015. júniusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2015. júliusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2015. augusztusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2015. szeptemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2015. októberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2015. novemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2015. decemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett

2014

2014. januárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2014. februárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2014. márciusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2014. áprilisFőszerkesztő: Koditek Bernadett2014. májusFőszerkesztő: Koditek Bernadett2014. júniusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2014. júliusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2014. augusztusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2014. szeptemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2014. október – novemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2014. decemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett

2013

2013. januárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2013. februárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2013. márciusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2013. áprilisFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2013. májusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2013. júniusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2013. júliusFőszerkesztő: Koditek Bernadett2013. augusztusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2013. szeptemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2013. októberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2013. novemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2013. decemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett

2012

2012. januárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2012. februárFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2012. áprilisFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2012. májusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2012. júniusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2012. júliusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2012. augusztusFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2012. szeptemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2012. októberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2012. novemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2012. decemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett Gödi Közlöny 2012. decemberFelelős kiadó: Dr. Szinyai József

2011

2011. januárFőszerkesztő: Salamon Tamás 2011. februárFőszerkesztő: Salamon Tamás 2011. márciusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2011. áprilisFőszerkesztő: Salamon Tamás 2011. májusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2011. júniusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2011. júliusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2011. szeptemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2011. októberFőszerkesztő: Koditek Bernadett 2011. novemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett2011. decemberFőszerkesztő: Koditek Bernadett

2010

2010. januárFőszerkesztő: Salamon Tamás 2010. februárFőszerkesztő: Salamon Tamás 2010. márciusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2010. áprilisFőszerkesztő: Salamon Tamás 2010. májusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2010. júniusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2010. júliusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2010. augusztusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2010. szeptemberFőszerkesztő: Salamon Tamás 2010. októberFőszerkesztő: Salamon Tamás 2010. novemberFőszerkesztő: Salamon Tamás 2010. decemberFőszerkesztő: Salamon Tamás

2009

2009. januárFőszerkesztő: Salamon Tamás 2009. februárFőszerkesztő: Salamon Tamás 2009. márciusFőszerkesztő: Salamon Tamás2009. áprilisFőszerkesztő: Salamon Tamás 2009. májusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2009. júniusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2009. júliusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2009. augusztusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2009. szeptemberFőszerkesztő: Salamon Tamás 2009. októberFőszerkesztő: Salamon Tamás 2009. novemberFőszerkesztő: Salamon Tamás 2009. decemberFőszerkesztő: Salamon Tamás

2008

2008. januárFőszerkesztő: Salamon Tamás 2008. februárFőszerkesztő: Salamon Tamás 2008. márciusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2008. áprilisFőszerkesztő: Salamon Tamás 2008. májusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2008. júniusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2008. júliusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2008. augusztusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2008. szeptemberFőszerkesztő: Salamon Tamás 2008. októberFőszerkesztő: Salamon Tamás 2008. novemberFőszerkesztő: Salamon Tamás 2008. decemberFőszerkesztő: Salamon Tamás

2007

2007. januárFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2007. februárFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2007. márciusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2007. áprilisFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2007. májusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2007. júniusSzerkeszti: Szerkesztő Bizottság 2007. júliusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2007. augusztusFőszerkesztő: Salamon Tamás 2007. szeptemberFőszerkesztő: Salamon Tamás 2007. októberFőszerkesztő: Salamon Tamás 2007. novemberFőszerkesztő: Salamon Tamás 2007. decemberFőszerkesztő: Salamon Tamás

2006

2006. januárFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva2006. februárFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2006. márciusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva2006. áprilisFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2006. májusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2006. júniusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2006. júliusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2006. augusztusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2006. szeptemberFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2006. októberFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2006. novemberFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2006. decemberFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva

2005

2005. januárFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2005. februárFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2005. márciusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2005. áprilisFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2005. májusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2005. júniusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2005. júliusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2005. augusztusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva2005. szeptemberFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2005. októberFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2005. novemberFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva2005. decemberFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva

2004

2004. februárFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2004. márciusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2004. áprilisFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2004. májusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2004. júniusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2004. júliusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2004. augusztusFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva2004. szeptemberFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva2004. októberFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva2004. novemberFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva 2004. decemberFőszerkesztő: Kiss-Kása Éva

2003

2003. júliusFőszerkesztő: Gombosné Kovács Zsuzsa 2003. augusztusFőszerkesztő: Gombosné Kovács Zsuzsa 2003. szeptemberFőszerkesztő: Gombosné Kovács Zsuzsa 2003. októberFőszerkesztő: Gombosné Kovács Zsuzsa 2003. novemberFőszerkesztő: Gombosné Kovács Zsuzsa 2003. decemberFőszerkesztő: Gombosné Kovács Zsuzsa